Igazságot, jogot és békességet bíráskodjatok a ti lakóhelyeteken"
Mazsihisz
Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének beszéde a budapesti Szent István Bazilikában a nemzeti összetartozás napján 2010. június 4-én.
Ál Slajsó Devorim Höajlom Kájom, ál Háemesz, Vöál hádin, Vöál hásólajm. Seneemár emesz, umispát sólajm siftu bösaá réchem (Rabbon Simon ben Gámiel: Omér)
Simon, Gámiel fia mondotta, három dolgon alapszik a világ: az igazságon, a jogon, a békességen, ahogy írva vagyon Zechária próféta könyve VIII. fejezete 13. versében:
„Igazságot, jogot és békességet bíráskodjatok a ti lakóhelyeteken.”
Emlékező gyülekezet!
Az első világháború győztesei talán nem ismerték a Misnát, a zsidótörvényeket, de sokan ismerhették Zecharia, magyarul Zakariás próféta szavait. Mégis vették maguknak a bátorságot, hogy bíráskodjanak – ne csak egyes emberek –, hanem országok, és népek fölött. Pedig ez a jog embert nem illet meg. Ítéletük, a Trianonban aláírt békeszerződés, nem követte a próféta szavait, abban a jog, az igazságosság csírája sem volt fellelhető, a döntés nem a békességet szolgálta. És ha valami mind a három dolgot megsértette, amelyen a világ alapszik, úgy előbb utóbb vissza kell állnia a világ rendjének.
Édesanyám, azon a napon született, amikor a román csapatok bevonultak Diósgyőrbe. Ezt a napot egy olyan család legendája őrizte meg, amelynek tagjai, egyik napról a másikra, három különböző államban találták magukat.
A magyar zsidó családokhoz hasonlóan, valamennyiükben benne lakozott az elpusztíthatatlan hazaszeretet. Két évtized múlva az egész családot deportálták. Akik északabbra éltek, azokat hamarabb elérte a vég; a szlovenszkói gyilkos gépezet hamarabb kezdett működni. Majd 1944. szörnyű tavaszán Magyarországról mindenkivel elindultak a deportáló vonatok. Kevesen tértek vissza. Édesanyám egyéves rabszolgalét után hazajöhetett, és mégis azt tanította nekünk, majd az unokáinak – pedig akkor még ilyen dolgokról nem szavaztak a Parlamentben –, hogy a magyarországiak legnagyobb tragédiája Trianon volt.
Nehéz megérteni, miként érezhetett így egész életében az a nemzedék, amely annyi szörnyűség, üldöztetés, és gyilkosság után sem feledkezett meg a Trianon okozta fájdalomról, és ezt tovább adta nekünk?
A titok abban rejlik, hogy mi nem gépek vagyunk, hanem érző emberek, és gondolkodásunkat a szívünk határozza meg. Hitünket a Jóteremtőben, ragaszkodásunkat a nyelvhez, amelyet a családunkban vagy az iskolában tanultunk, semmi sem pusztíthatja el. Ezért volt az, hogy eleink teljes hittel vették magukra a gyászt és nem akarták elfogadni a történelem szörnyű csapását.
Egy nemzetet két dolog kovácsolhat igazán egybe: az öröm vagy a fájdalom. Kilenc évtizeddel ezelőtt a bánat soha nem látott egységbe kovácsolta az itt élő embereket, katolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat, zsidókat. Ebből egyáltalán nem következett az, amit a politikai osztály gyűlölködői megvalósítottak, a zsidóellenes törvények, és a holokauszt, sőt éppen az ellenkezője következett volna. Szörnyűség, hogy győzött a faji gyűlölet, az emberi gonoszság, és a nemzet egységét sikerült megtörniük, és százezrek halálát okozniuk.
Azóta 90 év telt el, és bár az időt visszaforgatni nem lehet, de emlékeznünk kell!
„...Zohaj jömajsz ajlom binu sönajsz dajrr-vödajr. Söál ovihó vöjágétcho zökénecho vöjajmru loch...”
Ahogy a Tóra szavai mondják: Háázinu heti szakaszában, Mózes V. könyvének 32. fejezete 7. versében:
„Emlékezzél ősidőkről, vizsgáljátok nemzedékek és nemzedékek éveit!
Kérdezd meg atyádat és tudtodra adja, véneidet és elmondják neked.”
Emlékeznünk kell arra, hogy az akkori világ embereit vékony, láthatatlan fonalak milliói kötötték össze, és olyan szövetet alkottak, amely eltéphetetlennek tűnt föl. Bár ezt a szövetet darabokra vágták, és már újból ugyanúgy összerakni nem lehet, de mégis meg kell kezdeni a szálak újrafonását, és összekötését. Nem tudhatjuk, hogy ez mennyi ideig tart, nem tudhatjuk, hogy milyen sűrű szövetet sikerül újból szőnünk a magukat magyarnak hinni akaró emberek sokaságából, de el kell kezdenünk ezt a munkát! És bíznunk kell abban, hogy egyszer majd utódaink befejezhetik azt.
Emlékező Gyülekezet!
A harag és a gyűlölködés nem vezet sehova, elpusztít erőset és gyengét, szegényt és gazdagot, nagyot és kicsit, csak a béke, és a szeretet az, ami segíthet meglelni a nyugalmunkat.
A múltat nem lehet megváltoztatni, de a nemzeti összetartozás napjával emlékeztetni lehet mindenkit arra, hogy együtt kell élünk, és együtt kell felépítenünk a jövőnket. Ehhez kérjük a Világ Urának áldását: segítsen meg mindannyiunkat, hogy utódaink büszkén gondoljanak ránk.
Emeljük hát lelkünket a Mindenhatóhoz, mert csak benne bízhatunk, mondjuk el az imánkból az ősi szavakat: Váánachnu lo nédá má nászé ki olého énénu
„Nem tudjuk, mit tegyünk. Rajtad függ tekintetünk. Emlékezz Örökkévaló öröktől való irgalmadra és kegyelmedre. Mi Benned reménykedünk. Ne emlékezz elődeink bűneire, hanem közeledjen felénk irgalmad. Kegyelmezz Örökkévaló, hisz annyi gyalázatot kellett eltűrnünk. Ha haragszol is, gondolj az irgalomra. Segíts meg, szabadulásunk Istene! Neved dicsőségéért, bocsásd meg bűneinket, a Te szent neved kedvéért.”
Kívánjuk közösen, hogy ez így legyen, így lehessen.
Amen!
Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének beszéde a budapesti Szent István Bazilikában a nemzeti összetartozás napján 2010. június 4-én.
Ál Slajsó Devorim Höajlom Kájom, ál Háemesz, Vöál hádin, Vöál hásólajm. Seneemár emesz, umispát sólajm siftu bösaá réchem (Rabbon Simon ben Gámiel: Omér)
Simon, Gámiel fia mondotta, három dolgon alapszik a világ: az igazságon, a jogon, a békességen, ahogy írva vagyon Zechária próféta könyve VIII. fejezete 13. versében:
„Igazságot, jogot és békességet bíráskodjatok a ti lakóhelyeteken.”
Emlékező gyülekezet!
Az első világháború győztesei talán nem ismerték a Misnát, a zsidótörvényeket, de sokan ismerhették Zecharia, magyarul Zakariás próféta szavait. Mégis vették maguknak a bátorságot, hogy bíráskodjanak – ne csak egyes emberek –, hanem országok, és népek fölött. Pedig ez a jog embert nem illet meg. Ítéletük, a Trianonban aláírt békeszerződés, nem követte a próféta szavait, abban a jog, az igazságosság csírája sem volt fellelhető, a döntés nem a békességet szolgálta. És ha valami mind a három dolgot megsértette, amelyen a világ alapszik, úgy előbb utóbb vissza kell állnia a világ rendjének.
Édesanyám, azon a napon született, amikor a román csapatok bevonultak Diósgyőrbe. Ezt a napot egy olyan család legendája őrizte meg, amelynek tagjai, egyik napról a másikra, három különböző államban találták magukat.
A magyar zsidó családokhoz hasonlóan, valamennyiükben benne lakozott az elpusztíthatatlan hazaszeretet. Két évtized múlva az egész családot deportálták. Akik északabbra éltek, azokat hamarabb elérte a vég; a szlovenszkói gyilkos gépezet hamarabb kezdett működni. Majd 1944. szörnyű tavaszán Magyarországról mindenkivel elindultak a deportáló vonatok. Kevesen tértek vissza. Édesanyám egyéves rabszolgalét után hazajöhetett, és mégis azt tanította nekünk, majd az unokáinak – pedig akkor még ilyen dolgokról nem szavaztak a Parlamentben –, hogy a magyarországiak legnagyobb tragédiája Trianon volt.
Nehéz megérteni, miként érezhetett így egész életében az a nemzedék, amely annyi szörnyűség, üldöztetés, és gyilkosság után sem feledkezett meg a Trianon okozta fájdalomról, és ezt tovább adta nekünk?
A titok abban rejlik, hogy mi nem gépek vagyunk, hanem érző emberek, és gondolkodásunkat a szívünk határozza meg. Hitünket a Jóteremtőben, ragaszkodásunkat a nyelvhez, amelyet a családunkban vagy az iskolában tanultunk, semmi sem pusztíthatja el. Ezért volt az, hogy eleink teljes hittel vették magukra a gyászt és nem akarták elfogadni a történelem szörnyű csapását.
Egy nemzetet két dolog kovácsolhat igazán egybe: az öröm vagy a fájdalom. Kilenc évtizeddel ezelőtt a bánat soha nem látott egységbe kovácsolta az itt élő embereket, katolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat, zsidókat. Ebből egyáltalán nem következett az, amit a politikai osztály gyűlölködői megvalósítottak, a zsidóellenes törvények, és a holokauszt, sőt éppen az ellenkezője következett volna. Szörnyűség, hogy győzött a faji gyűlölet, az emberi gonoszság, és a nemzet egységét sikerült megtörniük, és százezrek halálát okozniuk.
Azóta 90 év telt el, és bár az időt visszaforgatni nem lehet, de emlékeznünk kell!
„...Zohaj jömajsz ajlom binu sönajsz dajrr-vödajr. Söál ovihó vöjágétcho zökénecho vöjajmru loch...”
Ahogy a Tóra szavai mondják: Háázinu heti szakaszában, Mózes V. könyvének 32. fejezete 7. versében:
„Emlékezzél ősidőkről, vizsgáljátok nemzedékek és nemzedékek éveit!
Kérdezd meg atyádat és tudtodra adja, véneidet és elmondják neked.”
Emlékeznünk kell arra, hogy az akkori világ embereit vékony, láthatatlan fonalak milliói kötötték össze, és olyan szövetet alkottak, amely eltéphetetlennek tűnt föl. Bár ezt a szövetet darabokra vágták, és már újból ugyanúgy összerakni nem lehet, de mégis meg kell kezdeni a szálak újrafonását, és összekötését. Nem tudhatjuk, hogy ez mennyi ideig tart, nem tudhatjuk, hogy milyen sűrű szövetet sikerül újból szőnünk a magukat magyarnak hinni akaró emberek sokaságából, de el kell kezdenünk ezt a munkát! És bíznunk kell abban, hogy egyszer majd utódaink befejezhetik azt.
Emlékező Gyülekezet!
A harag és a gyűlölködés nem vezet sehova, elpusztít erőset és gyengét, szegényt és gazdagot, nagyot és kicsit, csak a béke, és a szeretet az, ami segíthet meglelni a nyugalmunkat.
A múltat nem lehet megváltoztatni, de a nemzeti összetartozás napjával emlékeztetni lehet mindenkit arra, hogy együtt kell élünk, és együtt kell felépítenünk a jövőnket. Ehhez kérjük a Világ Urának áldását: segítsen meg mindannyiunkat, hogy utódaink büszkén gondoljanak ránk.
Emeljük hát lelkünket a Mindenhatóhoz, mert csak benne bízhatunk, mondjuk el az imánkból az ősi szavakat: Váánachnu lo nédá má nászé ki olého énénu
„Nem tudjuk, mit tegyünk. Rajtad függ tekintetünk. Emlékezz Örökkévaló öröktől való irgalmadra és kegyelmedre. Mi Benned reménykedünk. Ne emlékezz elődeink bűneire, hanem közeledjen felénk irgalmad. Kegyelmezz Örökkévaló, hisz annyi gyalázatot kellett eltűrnünk. Ha haragszol is, gondolj az irgalomra. Segíts meg, szabadulásunk Istene! Neved dicsőségéért, bocsásd meg bűneinket, a Te szent neved kedvéért.”
Kívánjuk közösen, hogy ez így legyen, így lehessen.
Amen!
Megjegyzések