Holokauszt hajó a Holokauszt 65. évfordulójának emlékezetére
A holokauszt a huszadik század történelmének egy meghatározott népirtását jelöli: az európai zsidóság államilag finanszírozott, szisztematikus üldözését és megsemmisítését 1933 és 1945 között, amelyet a náci Németország és tettestársai követtek el. A második világháború alatt hatmillió zsidó embert öltek meg, ebből mintegy 600 ezren magyarok voltak. A cigányok, fogyatékosok és lengyelek közül is sokan váltak - faji, etnikai vagy nemzeti alapon - üldöztetés és gyilkosság áldozatává. A nácik további milliókat fosztottak meg szabadságuktól, gyilkoltak meg, köztük homoszexuálisokat, Jehova tanúit, szovjet hadifoglyokat és másként gondolkodó ellenzékieket.
Az Éjféli Kiáltás Misszió szervezésében június 13-án 11.00 órakor, a Vigadó térről útjára indult második „Holokauszt hajó a Holokauszt 65. évfordulójának emlékezetére” rendezvény célja volt felhívni a figyelmet arra, hogy a hétköznapokban is egységesen kell kiállni a szabadság, az emberi méltóság védelme mellet. A lehetséges összes törvény adta eszközzel küzdeni kell az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formája ellen. A résztvevő holokauszt túlélők, egyházi és világi vezetők, művészek, tudósok és szimpatizánsok ezt az alkalmat is fölhasználták arra, hogy kinyilvánítsák egyetértésüket azzal, miszerint Magyarországon származásától és vallásától függetlenül minden magyar embernek biztonságban kell éreznie magát.
Ebben az évben, a Holokauszt utáni 65. évben, sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk. Természetes, hogy osztozunk a túlélők fájdalmában, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség. Mindannyiunk felelőssége megakadályozni, hogy bárki újból elkövesse a múlt bűneit.
A megemlékezésen részt vettek:
Őexcellenciája Aliza Bin Noun Nagykövet asszony
Mészáros Kálmán a Magyarországi Baptista Egyház elnöke
Dr. Szabó Dániel a végén zárszót,
A mÉ.K. Misszió vezető svájci lelkésze: Norbert Lieth Németország
Fellépő művészek:
Biró Eszter
Gerendás Péter
Szalóki Ági
Póka Éva színművésznő
Charis Romániából férfikórus
Rontó Attila
Fekete László főkántor
Prof Lazarovics Ernő
A hajón a köszöntőt elmondta Nagy Erzsébet asszony a Éjféli kiáltás misszió vezetője:
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a Holokauszt emlékhajó-út, a Yom HaShoa, vagyis az Emlékezés napja alkalmából megjelent nagyköveteket, tanácsos urat, eminenciás urakat, főtiszteletű és nagytiszteletű urakat, a megjelent polgármestereket, a Miniszterelnöki Hivatal számos képviselőjét, lelkész társaimat és barátainkat!
Mindenkit, aki ezt az alkalmat magáénak érzi, és fontosnak tartja a Holokauszt alatt elhunytakról, meggyilkoltakról és megkínzottakról való megemlékezést, – legyen bár az zsidó, cigány vagy bármely népből származó.
Megemlékezés? Sokan azt hangoztatják, hogy elmúlt, végre vége, hagyjuk már a múlt emlegetését! – no, meg kitudja, igaz volt-e, nemcsak zsidó túlzás az egész? Valami volt talán, de az sem úgy, ahogyan ők állítják...
Igen, szükséges a megemlékezés! Isten már a Kivonulások könyvében parancsba adta az események írásba foglalására: Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben! (2Móz 17,14)
Emlékeznünk kell, hogy okuljunk, hogy a rossz, a gonosz dolgok soha többé ne ismétlődhessenek meg! Akik tagadják a Holokauszt megtörténtét, vagy annak valóságos adatait, azoknak üzenem: bárcsak igazuk lenne, bárcsak sohase történt volna meg! De ha nekik igazuk volna, mint ahogyan nincs, akkor hová lett 6 millió zsidó ember? Hová lett a mi 600 ezer magyar zsidó és polgártársunk? És hová lettek a szintén elhurcolt cigány embertársaink? Tagadhatja néhány fanatikus, de miért nem tagadja Németország a maga tetteinek elkövetését? Sőt, ők jóval előbb már törvénybe hozták a holokauszt tagadásának büntetését, mint mi, magyarok. Egy hete vettem részt egy Mártírmegemlékezésen Tatbányán, ahol a rabbi elmesélte, hogy egy német kisváros zsidó temetőjének bejáratánál az alábbi márványtáblát állította a falu lakossága: „Volt egy idő amikor megbolondultunk és megöltük a legjobb szomszédainkat, álljon ez a tábla ennek emlékezetéül, hogy soha többé ilyen még egyszer ne forduljon elő”. Ma Németországban elindult egy szembenézési hullám a holokauszttal. A mai fiatalság beszél róla és fájlalja.
Hiszem és vallom, hogy mindenkinek emlékeznie kell! Mi, akik ezt a rendezvényt szerveztük, már a szervezés alatt is számos megrendítő mozzanatnak voltunk tanúi. Nem könnyű erről beszélni sem az esemény átélőinek, áldozatainak, sem azok leszármazottainak. Fájó pont ez az életünkben. Nemcsak a zsidóság és a cigányság életében, de fájó pont ez a kereszténység szempontjából is.
Nemcsak zsidó ügy, de keresztény fájdalom is. Mi, keresztények, akik állítjuk, hogy jól ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy a zsidó hit szerint fontos, hogy a feltámadáshoz meglegyenek a halottak, a tetemek csontjai. A Holokauszt, ami azt jelenti: teljesen égő áldozat, pontosan ezt akarta lehetetlenné tenni: meg akarta semmisíteni a népet, el akarta pusztítani a lelküket, és elvenni a reményüket.
Azért is keresztényi fájdalom, mert vészhelyzet volt, és a harangok némák maradtak. És még ma is némák, sajnos, sok esetben! Hallgatnak az egyház képviselői, mikor egyes tagjai a Szentírás tanításával ellentétes dolgokat állítanak, és uszítanak a zsidó nép ellen, hallgatnak sok esetben, mikor cigány kisebbséget bántalmaznak. A hallgatásnak véget kell érnie, – meg kell kongatni a harangot, hiszen azért kaptuk, örököltük elődeinktől őket!
A mai rendezvényünk két részből fog állni: Megemlékezés a holokauszt áldozatairól, és amikor a hajó megfordul, mi is megfordulunk és örülni fogunk az örvendezőkkel, – mert jól jegyezzük a szívünkbe: a gonosz soha nem győzhet
Végül, a gyilkos akarat ellenére is megmaradt maroknyi nép 1948. május 14-én, Ben Gurion szavaival a világba kiáltotta: Megszületett Izrael és kész fogadni a Messiást! Ebben a várakozásban áldja meg az Isten őket, adjon nekik erőt, kitartást és sok ilyen barátot, mint Önök!
Megkezdjük megemlékező alkalmunkat a romániai Charis énekesek dalával.
Az Éjféli Kiáltás Misszió szervezésében június 13-án 11.00 órakor, a Vigadó térről útjára indult második „Holokauszt hajó a Holokauszt 65. évfordulójának emlékezetére” rendezvény célja volt felhívni a figyelmet arra, hogy a hétköznapokban is egységesen kell kiállni a szabadság, az emberi méltóság védelme mellet. A lehetséges összes törvény adta eszközzel küzdeni kell az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formája ellen. A résztvevő holokauszt túlélők, egyházi és világi vezetők, művészek, tudósok és szimpatizánsok ezt az alkalmat is fölhasználták arra, hogy kinyilvánítsák egyetértésüket azzal, miszerint Magyarországon származásától és vallásától függetlenül minden magyar embernek biztonságban kell éreznie magát.
Ebben az évben, a Holokauszt utáni 65. évben, sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk. Természetes, hogy osztozunk a túlélők fájdalmában, az emberiség - egyben Magyarország - történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség. Mindannyiunk felelőssége megakadályozni, hogy bárki újból elkövesse a múlt bűneit.
A megemlékezésen részt vettek:
Őexcellenciája Aliza Bin Noun Nagykövet asszony
Mészáros Kálmán a Magyarországi Baptista Egyház elnöke
Dr. Szabó Dániel a végén zárszót,
A mÉ.K. Misszió vezető svájci lelkésze: Norbert Lieth Németország
Fellépő művészek:
Biró Eszter
Gerendás Péter
Szalóki Ági
Póka Éva színművésznő
Charis Romániából férfikórus
Rontó Attila
Fekete László főkántor
Prof Lazarovics Ernő
A hajón a köszöntőt elmondta Nagy Erzsébet asszony a Éjféli kiáltás misszió vezetője:
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a Holokauszt emlékhajó-út, a Yom HaShoa, vagyis az Emlékezés napja alkalmából megjelent nagyköveteket, tanácsos urat, eminenciás urakat, főtiszteletű és nagytiszteletű urakat, a megjelent polgármestereket, a Miniszterelnöki Hivatal számos képviselőjét, lelkész társaimat és barátainkat!
Mindenkit, aki ezt az alkalmat magáénak érzi, és fontosnak tartja a Holokauszt alatt elhunytakról, meggyilkoltakról és megkínzottakról való megemlékezést, – legyen bár az zsidó, cigány vagy bármely népből származó.
Megemlékezés? Sokan azt hangoztatják, hogy elmúlt, végre vége, hagyjuk már a múlt emlegetését! – no, meg kitudja, igaz volt-e, nemcsak zsidó túlzás az egész? Valami volt talán, de az sem úgy, ahogyan ők állítják...
Igen, szükséges a megemlékezés! Isten már a Kivonulások könyvében parancsba adta az események írásba foglalására: Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben! (2Móz 17,14)
Emlékeznünk kell, hogy okuljunk, hogy a rossz, a gonosz dolgok soha többé ne ismétlődhessenek meg! Akik tagadják a Holokauszt megtörténtét, vagy annak valóságos adatait, azoknak üzenem: bárcsak igazuk lenne, bárcsak sohase történt volna meg! De ha nekik igazuk volna, mint ahogyan nincs, akkor hová lett 6 millió zsidó ember? Hová lett a mi 600 ezer magyar zsidó és polgártársunk? És hová lettek a szintén elhurcolt cigány embertársaink? Tagadhatja néhány fanatikus, de miért nem tagadja Németország a maga tetteinek elkövetését? Sőt, ők jóval előbb már törvénybe hozták a holokauszt tagadásának büntetését, mint mi, magyarok. Egy hete vettem részt egy Mártírmegemlékezésen Tatbányán, ahol a rabbi elmesélte, hogy egy német kisváros zsidó temetőjének bejáratánál az alábbi márványtáblát állította a falu lakossága: „Volt egy idő amikor megbolondultunk és megöltük a legjobb szomszédainkat, álljon ez a tábla ennek emlékezetéül, hogy soha többé ilyen még egyszer ne forduljon elő”. Ma Németországban elindult egy szembenézési hullám a holokauszttal. A mai fiatalság beszél róla és fájlalja.
Hiszem és vallom, hogy mindenkinek emlékeznie kell! Mi, akik ezt a rendezvényt szerveztük, már a szervezés alatt is számos megrendítő mozzanatnak voltunk tanúi. Nem könnyű erről beszélni sem az esemény átélőinek, áldozatainak, sem azok leszármazottainak. Fájó pont ez az életünkben. Nemcsak a zsidóság és a cigányság életében, de fájó pont ez a kereszténység szempontjából is.
Nemcsak zsidó ügy, de keresztény fájdalom is. Mi, keresztények, akik állítjuk, hogy jól ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy a zsidó hit szerint fontos, hogy a feltámadáshoz meglegyenek a halottak, a tetemek csontjai. A Holokauszt, ami azt jelenti: teljesen égő áldozat, pontosan ezt akarta lehetetlenné tenni: meg akarta semmisíteni a népet, el akarta pusztítani a lelküket, és elvenni a reményüket.
Azért is keresztényi fájdalom, mert vészhelyzet volt, és a harangok némák maradtak. És még ma is némák, sajnos, sok esetben! Hallgatnak az egyház képviselői, mikor egyes tagjai a Szentírás tanításával ellentétes dolgokat állítanak, és uszítanak a zsidó nép ellen, hallgatnak sok esetben, mikor cigány kisebbséget bántalmaznak. A hallgatásnak véget kell érnie, – meg kell kongatni a harangot, hiszen azért kaptuk, örököltük elődeinktől őket!
A mai rendezvényünk két részből fog állni: Megemlékezés a holokauszt áldozatairól, és amikor a hajó megfordul, mi is megfordulunk és örülni fogunk az örvendezőkkel, – mert jól jegyezzük a szívünkbe: a gonosz soha nem győzhet
Végül, a gyilkos akarat ellenére is megmaradt maroknyi nép 1948. május 14-én, Ben Gurion szavaival a világba kiáltotta: Megszületett Izrael és kész fogadni a Messiást! Ebben a várakozásban áldja meg az Isten őket, adjon nekik erőt, kitartást és sok ilyen barátot, mint Önök!
Megkezdjük megemlékező alkalmunkat a romániai Charis énekesek dalával.
Megjegyzések