Sikeres volt a nyílt nap zsinagógában

Sikeres volt a nyílt nap zsinagógában

Zoltai Gusztáv elnök úr és Frölich Róbert főrabbi úr szervezésében 2010. március 21.-én délután nyílt napot tartott a körzet a zsinagógában. Több mint kétszáz érdeklődő jött el, akiket az elnök úr , a főrabbi úr és kedves felesége illetve Pásztor Rajmund kalauzolt a templomban. Megismerhették vendégeink a templom érdekességeit, felmehettek az orgonához, megnézték az alagsorban a 150 éves évfordulóra elkészült múzeumot. A templomon kívül az "Életfa" és a temetőkert megtekintése volt a program. Nagy öröm volt számunkra, hogy a Hősök templomában tartott délutáni és esti imán a vendégek is részt vettek, ahol Schwezoff Dávid látta el kántori feladatot.
Nagyon hálásak vagyunk az Elnök úrnak, Főrabbi úrnak, Frölich Katinak, Schwezoff Dávidnak, Pásztor Rajmundnak, Peccol Sándornak és Lécfalvi Sándornak a nagyszerű és figyelmes szervezésért, idegenvezetésért!



























A fényképeket Gáti Péter Készítette

Forrás: http://dohany-zsinagoga.hu/page8/page4/page4.html

Megjegyzések

Unknown üzenete…
Megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem a nyílt napon és, hogy olyan személyek előadását halhattam akik nagyszerű emberek. Köszönöm!
Hasonlókat kéne szervezni a fiatalok számára is, hogy ne hazugságokra és kitalációkra hallgassanak.

Népszerű bejegyzések