Szabó László a magyar-izraeli kapcsolatokat méltatta Jeruzsálemben
Az izraeli diplomácia egyik vezetője kijelentette, hogy Izrael
továbbra is szorosan együtt kíván működni a baráti országnak tekintett
Magyarországgal.
A magyar izraeli kapcsolatokat méltatta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Niszim Ben Sitrittel, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával tárgyalt kedd délután Jeruzsálemben.
A magyar izraeli kapcsolatokat méltatta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Niszim Ben Sitrittel, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával tárgyalt kedd délután Jeruzsálemben.
Niszim Ben Sitrit hangsúlyozta, hogy jónak tartja a
magyar-izraeli kapcsolatokat, s úgy érzi, hogy jelentős elmozdulás történt
pozitív irányba. Az izraeli diplomácia egyik vezetője kijelentette, hogy Izrael
továbbra is szorosan együtt kíván működni a baráti országnak tekintett Magyarországgal
- közölte az MTI-vel a megbeszélésen jelenlévő Nagy Andor, tel-avivi magyar
nagykövet.
Az izraeli fél a találkozón jelezte, hogy szorosabbra szeretné
fűzni kapcsolatait a V4-es visegrádi tagállamokkal, Lengyelországgal,
Csehországgal, Szlovákiával és Magyarországgal. Júniusban Izraelben egy
politikai igazgatói tanácskozást terveznek a kapcsolatok további erősítésére.
Szabó László is hangsúlyozta, hogy Magyarország baráti
partnerként tekint Izraelre, és megismételte a magyar kormány korábbi ajánlatát
ötven izraeli diáknak szóló ösztöndíjas egyetemi helyről. A zsidó államban
nagyon népszerűek a magyar orvosi egyetemek, s Budapest majd megteszi
javaslatát a fogadandó diákok szakterületéről, amelyek közt PhD doktori
képzéseket is terveznek. Ebben a kérdésben a közeljövőben kétoldalú
megállapodást fog kötni a két ország.
A jeruzsálemi beszélgetésen elhangzott, hogy a zsidó közösséget
továbbra is foglalkoztatja az épülő budapesti Sorsok Háza jövőjének kérdése.
Ezzel kapcsolatban Szabó László biztosította tárgyaló partnerét, hogy az
Orbán-kormány mindent megtesz egy olyan megoldás megszületéséért, amely
megfelel a helyi zsidó szervezetek elképzeléseinek. A kormány által
nyolc-kilenc hónapja életre hívott zsidó kerekasztal megbeszéléseinek ez az
egyik témája.
Szabó László a tanácskozáson kiemelte a magyar gazdasági mutatók
pozitív változását, s hogy egyre több befektetés történik Magyarországon.
Forrás: MTI
Megjegyzések