33 évvel ezelőtt aktív palesztin terroristákat azonosítottak a franciák
Azonosították a francia hatóságok egy 33 évvel ezelőtt Párizsban
elkövetett, hat emberéletet kioltó, antiszemita merénylet feltételezett
tetteseit, s már nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellenük - erősítették
meg szerdán igazságügyi források az értesülést, amelyet elsőként az RTL rádió
és a Paris Match magazin közölt.
Az újság fotót is közölt a három palesztin férfiről, akik
jelenleg Jordániában, Norvégiában, illetve a
ciszjordániai Rámalláhban élnek. Feltételezhetően az 1970-80-as években számos
merényletet végrehajtó Abu Nidal terrorcsoportjának vagy más néven a Fatah
Forradalmi Tanács tagjai voltak; ez a csoport a Palesztin Felszabadítási
Szervezetből vált ki.
A merényletet 1982. augusztus 9-én követték el Párizs zsidó
negyedének, a Marais-nak a legforgalmasabb utcájában, a kóser éttermeiről és
zsidó cukrászdáiról híres Rosiers utcában. Ebédidőben bedobtak egy gránátot a
Jo Goldenberg nevű étteremben ebédelő mintegy ötven vendég közé, majd két fegyveres
tüzet nyitott rájuk. A három percig tartó támadásban hatan meghaltak és 22-en
megsérültek. A kommandó tagjai ezután a Rosiers utcán végigrohanva menekültek
el, ahol lengyel gyártmányú WZ63-as típusú géppisztolyaik tölténytárait a
járókelők felé tartva ürítették ki.
A merényletet egyetlen szervezet sem vállalta magára, de a
francia rendőrség annak idején is gyanította, hogy Abu Nidal csoportjának
tagjai követték el a támadást.
A friss értesülések szerint a francia titkosszolgálatok kitartó
munkájának köszönhetően, névtelen tanúvallomások alapján sikerült a három
gyanúsítottat azonosítani. Egyikük 59 éves és Rámalláhban él, a második
feltételezett merénylő 56 éves és a norvégiai Skienben lakik, a harmadik pedig
62 éves, és egy kis jordániai faluba költözött. A Paris Match szerint a
merényletet ketten követték el, a harmadik (a ma Jordániában élő ) férfi pedig
logisztikailag segítette őket, de a támadásban nem vett részt.
A Paris Match szerint a Fatah Forradalmi Tanács egyik volt
vezetője, aki egyike a névtelen tanúknak, azt vallotta, hogy a merénylet
megrendelője Háfez el-Aszad akkori szíriai elnök, a jelenlegi szíriai államfő
apja volt.
A nemzetközi elfogatóparancsot február 20-án adta ki a
gyanúsítottak ellen Marc Trévidic terrorelhárítási vizsgálóbíró.
MTI
MTI
Megjegyzések