Gyermekséma

A háború egy klasszikus tárcától is az aktualitások ábrázolására tart igényt. A Közel-Kelethez képest, nyugodt Terézvárosból azonban nem vehetem magamnak a vakmerőséget, écákat osztogatni, sem a Cáhál-nak, sem a káhálnak. Teszem ezt egyébként amúgy egész nap, az itteni Internet sötét rengetegében tévelyegve. Olcsó háborús pátoszhoz és átlátszó, üres propagadacsevelyhez sajnálom az időt, a komoly oknyomozáshoz meg időm nincs. Abból kell tehát gazdálkodnom, amit tudok, tapasztaltam, megéltem, tehát abból, amim van, és persze tekintettel kell lennem az elesett katonáink iránti őszinte kegyeletre. (T.N.Z.B.H - „Lelkük legyen befogadva az öröklét kötelékébe!”)

    Vannak időnként aránylag használható ráérzéseim, meglátásaim, és ehhez kapcsolt relatív-szerencsém. Ennek bizonyítéka puszta létem, hogy még az emberiség közszereplője vagyok.  Ebből a szempontból nem lényegbevágó, hogy már háromszor ütöttek el. Egyszer az orrom elől ment el, – talán egy perc késés miatt – a hederai busz, én meg egy dzsenini vonaltaxival mentem vissza a kibuc felé. Amikor bebattyogtam a főútról a kibucba, ott már tajtékoztak, hogy hova lettem, hát még, amikor a dzsenini batárról is szó esett. Ne romantikázzak, csak busszal szabad közlekedni, mondták az őskibucnyikok. Egy évvel később, már mint visszalátogató a kibucba, én tajtékoztam az autóbusz-pályaudvaron, mert a busz előbb ment el, mint a menetrend engedte volna. Az ott állók szerint megtelt és ilyenkor egyszerűen elmegy. A hosszas és feldúlt vitának az vetett végett, hogy az egyik hevesen ágáló sofőr a galléromnál fogva odarángatott a tévé elé. A Dzsenin felé tartó buszt felrobbantották. Tapasztalatok ezek, melyeket a további élet jótékonyan hasznosít, beépülnek észrevétlenül az ember csontjaiba, minden cselekedetébe és nemcselekedetébe.

    A környezet kis rezzenéseiből, színeváltozásából tömérdek információt lehet kiszűrni és logikus sorba rakni. Tegnapelőtt a környék összes bankja zárva volt. Furcsa, vicsorgó emberek táboroztak és üvöltöztek előttük, a már szokásos poszterekkel és szószedettel. Karvalytőke, uzsorások, multik, idegenlelkű lakásrablók, magyar genocídium.  Még jól érezhetően a levegőben lengett az előzőnapi palotatűz városidegen szaga is. A tulajdonosi kör egy izraeli vállalkozóhoz köthető, persze nem ő gyújtotta fel a műemlék-épületet a Kodály köröndön. Egyesek szerint viszont pedig kifejezetten ő, ki is más. Nyilván, mint ahogy a Reichstagot is. A Köröndöt egyébként 1939-45-ig Hitler térnek hívtak. Érdekesmód nem a 44-es „megszállás” után keresztelték át a nácik nyomására – de ezt csak úgy mondom, ez is egy adalék csupán a nagy egészhez, a hadi-helyzethez. Ez is beépül csontba, és nem tudni mire lesz ez még jó az evolúció során.

    Jókai téri ablakomba könnyű hullámokban száll be az üszkök szaga. A szomszéd szálloda külföldi lakóinak ez az információ mit sem mond, engem egy réges-régi tarlóégetés szagára emlékeztet. Ablakomból körbenézve, kiegyensúlyozottnak tűnik a nemzetközi helyzet. Nem észlelek különösebben gyanús mozgásokat. Homlokráncolással konstatálom, hogy a volt szakszervezeti szálloda új, orosz tulajdonosa megváltoztatta a szálloda bejárata fölötti zászlók sorrendjét. A foci viágbajnokság alatt még az orosz és az ukrán voltak középen. A maláj utasszállító lelövése óta az ukrán, a svájci és az EU-s lobogó közt keresett menedéket, az orosz az első helyre került, mellette a brazil és a helyi magyar. A szembeni török kebabost fürkészve, nem látok semmi törökveszedelmet, sőt ezen a keleti fronton szikrányi mozgás sincs, a kebab sem fogy.  Az észak-keleti szakasz is nyugodtnak látszik, a copy-shop palesztin-arab tulajdonosai szenvtelenül ülnek üzletük lépcsőjén, és a távolba merengenek. Mellettük a szírek, a kiépített fittnes-pincében súlyzóznak, mintha nem véres polgárháború lenne náluk otthon. Kigyúrtak, mint a génmanipulált izompacsirták. Bár én a pacsirtát és fülemülét mindig összetévesztem, mint Shakespeare Rómeója. A tér nyugat sarkán túl, alattam csend honol a skót kocsmában, ezt nem is értem, ez az első gyanús jel. Csend a vihar előtt, a Nagy Britániából való kiválás előestéje? Valószínűbb viszont, hogy az önkormányzat megint bezáratta? Szóval ezért van akkor annyi külföldi megfigyelő a másik kocsmában alattam, a tér nyugati oldalán. vele sréhvizavé Dél-keleten, a libanoni mobiltelefonos hadonászik egy mobillal és üvölt. Szóval nála is béke honol. Házam udvara szintén felette csendes, amióta az albán nagycsalád helyét egy hallgatag szerecsen foglalta el, feleségével és két félszerecsen gyermekével. A fent leírtakból is látszik, hogy számos problémától teljesen függetlenül itt legalább nem lőnek. A hadviselés errefelé inkább a lélektan eszközeivel folyik, de hasonló hevességgel.

    A szentfazék néni, aki többmillió szíriai gyerek szenvedései hallatán és láttán meg se nyekkent, egy áve Máriát se mondott a terrorizmus izraeli áldozataiért, vagy a két megsemmisült maláj repülő majd 600 áldozatáért, ma már harmadszor küldte el nekem az állítólagos norvég orvos levelét, aki a cionista gonosztevők által meggyilkolt és megsebesített arab gyermekeket gyógyítja Gázában. És még, és még gyerekfotók, horrorisztikus sérülésekkel, melyek akár valóban lehetnek a jelenlegi háború sajnálatos következményei, de súlyos kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Hogy mégis milyen fontos a hadviselés eme fegyverneme, az is bizonyítja, hogy az arab fél kifejezetten gyerekmártírokat produkál minden erővel, és rendeletileg változtat minden halottat civiláldozattá. Szinte érthetetlen, hogy a média tekintetében, aki meghal, az vagy civil, vagy gyerek, esetleg védtelen nő. Senki sem beszél az elesett katonákról, vagy a kimúlt hamaszbanditákról. Az nem kellően tömeghatékony a nemzetközi sajtó szemében, és nem okoz elég nagy felháborodást, elsősorban Izrael, és úgy általában a zsidók kárára. Ám, emelje fel közülünk az a kezét, aki nem volt gyerek fiatal korában. Szóval mindenki volt, és most meg egy „nélkülözhető” felnőtt. Most kell hát felnőttként, hogy bűntudatunk legyen, ha a hámász-útonállók gyermekek mögül lövöldöznek és gyerekekkel és asszonyokkal bástyázzák körül a rakétavetőiket, és mi ennek ellenére rendet akarunk teremteni.

    Konrad Lorenz határozta meg azt a jelenséget, amivel itt a gonosz rafináltan operál. Ő „Kindchenschema”-nak nevezte felfedezését, én „kölyöksémának”, vagy „bébifész”-nek fordítanám. Konrad kölyök és felnőtt állatok formáit elemezte és rájött, hogy az állatok bizonyos kulcsingerekre, mint például a kölyöksémára erősen reagálnak. Mi is ugyanennek, a természet által ránk ruházott mintának vagyunk alávetve és hasonlóképpen reagálunk. Egy kisgyerek vagy egy kölyökállat meghatározó jellemzői szeretetet és gondoskodást, védőösztönt váltanak ki számára életfontosságú, őt nevelő szülőnél. Konrad körülírta ezt a ravasz evolúciós trükköt, mely a fészekvédőösztönt aktivizálja és a felnőtt egyedeket a végletekig igénybe veszi. A formákon túl, a hang is része e jelenségnek. A fióka bizonyos frekvenciájú csipogása, kvázi élelemszerzésre kényszeríti a szülőket, mint egy csodasíp. Át is lehet így verni szegény madarakat… A „jajdeédes, jajdebájos”-efektus persze csak addig védi a kölyköket, amíg nem képesek magukról gondoskodni. Utána már nem hat a „bébifész”-védőháló. Ezt a hatást használja ma a reklámtól kezdve, a politikáig mindenki. A védelemért kiáltó, az ártatlanságot és az ártalmatlanságot kifejező arcot és gyermeki proporciókat. A kívánt felnőtt-arcokat is finoman átretusálják ezen elvek mentén. Nagy szemek, nagy fej a testhez képest, rövid karok, kis vastag ujjak. Nézzék csak meg a rajzfilmeket. Aki egy ilyen lény ellen vét, az nem is ember, sőt még csak állat sem… maximum egy szörnyeteg, vagy ugye, a mi esetünkben egy izraeli katona…

    Szó se róla, bizony hálátlan feladat felszabadítani arabokat, akik ezt nem kérték, és az sem biztos, hogy tisztában vannak vele, jobb lesz nekik a hámász-banda nélkül. A hamasz viszont kell, hogy ismerje a „kölyökeffektust”. Cuki és helyes gyerekekkel mondatja ki a gázai tévében, hogy a zsidókat meg kell ölni.

    A középkor megelőlegezte König professzor „bébifész”-elméletét. Halott csecsemőt dobtak be peszahkor a gettóba, hogy másnap nagy sírás-rívás közepette megtalálhassák…

    A pszichológiai felkészítés után jött a pogrom.

Surányi András írás