A nagy vasziszdasz

A címben szereplő kifejezést minden gyerek ismeri: was ist das? – azaz „mi az,” németül. Hangozhatna természetesen ugyanígy, – a rajnai német folyományaként – jidisül, de most nem erről van szó, a magyar szlengről sem kívánok rögtön az elején a nyelvőrökkel vitába keveredni. Mert azok bíz rám rontanának habozás nélkül, hogy miért nem írom két d-vel a jidist. Szóval ezt most had rázzam le magamról azzal, hogy miért is írnám kettővel, – nem ettem én meszet – hiszen a kabalát és a hanukát sincs eszembe dupla mássalhangzókkal írni, mint ahogy azt sem értem kristálytisztán, miért használják lelkes tömegek dupla k-val a Makabi-t és Akabát,  és dupla f-el Jafo-t. Nem beszélve cikkem címének kérdéses ortográfiájáról, a pesti vasziszdaszról. Hogy viszont mondandóm lényegéhez közeledjek, had ragadjam ki és poroljam le a régi, ám máig időszerű kiszólást Kohn és Grün örökzöld, elégikus diskurzusából: „beszéljünk vidámabb dolgokról, beszéljünk inkább a háborúról!” Mert vannak itt rendesen háborúk. Persze mi az a háború? Ez a kutúr-háború itt nálunk, ez nem egy nagy vasziszdasz. Az az igazi háború, amikor lőnek, és többnyire az imperialisták teszik ezt, no nyilván vállvetve a nemzetközi cionista szövevénnyel és a vele szövetséges neoliberál-kolonialista erőkkel. Ma tombolt egy rövid, de heves kis helyi háború is. Előtte az antiimperialista, altruista, anti-agresszor és arabmentő cyber-békeharcosok hirdettek szent háborút, keresztes hadjáratot világos üzenettel: „Izrael kiradírozása az Internet térképéről”, később meg úgy általában a világtérképről. Kicsit hajaz ez a lózung, Hitler 1940. szeptember 4-i kijelentésére a berlini Sportpallast-ban „..wir werden ihre Städte ausradieren!!!”, azaz: ki fogjuk radírozni a városaikat(…az angoloknak)!, – azonban múlik az idő, eltelt 73 év, ki emlékszik még. A kopirájt tulajdonosa meg halott, utód nélkül. De mi a „causa belli”/háborús ok/? A kérdés szónoki, az Anonymus csoport dísztelen egyszerűséggel fogalmaz: Operation Israel. Manövermeghatározás, célkijelölés, ennyi elég. Tudjuk mi rejlik a tömör szópár mögött. Meg kell fékezni, az arab népeket és az iszlámot a saját olajukba fojtani próbáló agresszort, a gázmezők apokaliptikus lovagját, a gefillte fisch gonosz birodalmát, Izraelt, hogy fényre derülhessen a haza, hogy a bárány végre együtt sétálgathasson a tigrissel, az érett gyümölcsöktől roskadozó gránátalmafák árnyékában.  Fájdalom, kedves Bárány és Tigris, ezúttal ez nem jött össze, a hacker-háború kibercsatája a jelek szerint kudarcba fulladt. Hatnapos után, lett egy félnapos háborúnk is. „Ám Iszráel háj!”, még ha pár ezer hitsorsos elektronikus levelezését fel is törték. De hát ez sem egy nagy vásziszdász. Már vagy háromszor törték fel az e-mailomat, bezzeg amióta egy húszonöt-karakteres tunguz hajku a belépőm, azóta síri fegyvercsend van. „Status quo ante bellum” uralkodik tehát, azaz visszaállt a háborút megelőző állapot. Súlyosan blamálták viszont magukat a „Névtelenek”. Másrészről és ezzel szemben, ami nem öl meg, az erősít! Meggyőződésem, komoly erők dolgoznak egy Izraelt célzó hasonló támadás elleni kíber-kupolán, mely utána az egész világ egyik legkelendőbb árucikke lesz, újfent csak gazdagítva a cionista agresszort, és az eddiginél is félelmetesebbé téve engemet, a terézvárosi kazárbankárt.

A klasszikus háború, az merőben más. Ott nem anonim hőbörgők háborgatnak hébereket, ott minden gyanú felett álló úriemberek háborúznak a nemzetközi jog minden klauzúrájának betartásával. Inkább megdögleni, de úriember maradni. Ember ember ellen, állam állam ellen, hadüzenetváltás ajánlva, utánvétel, első és második felszólítás, az első lövés merőlegesen a levegőbe, ha ott nincs éppen véletlenül egy lopakodó röpülő vagy egy dron. Hála a Mindenhatónak még nem haltak ki a lovagok és a lovagiasság. Az Észak-Korea-i nép ifjú-szeretett vezére Lenin nyomdokain, álnéven tanult évekig Svájcban, tehát nem teljesen világidegen. Tudja, mitől döglik a légy és tudja mi az etikett. Irán és a zsidó iga ellen küzdő arab és iszlám népek legvonalasabb fegyvertársa, az idestova 60 éve a világbékéért harcoló Koreai Népi Demokratikus Köztársaság éppen ezen irányelvek mentén üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és csatoltan déli szomszédjának, az országegyesítésre szánt Koreai Köztársaságnak. Nemes és bátor cselekedett volt ez az Ifjúvezetőtől, valóban svájci, Tell Vilmosi kiállás. Mert ne feledjük, lehem és milhámá az ugyanaz a szótő, LHM, de ők nem kenyeret akarnak durván elvenni másoktól, hanem mennyei békét hozni rájuk. Enniük alig van, a külvilág élelmiszersegélyeiből falatozgatnak szerényen, már aki a központi elosztóból kap. De büszkék, még ha korgó gyomorral is. Mi magyarok ismerjük ezt az attitűdöt legjobban, hiszen a II. Világháborúban Magyarország is hadat üzent az USA-nak. A pökhendi amerikaiak meg persze nem vették komolyan, Roosevelt csak hetekkel később terjesztette az ügyet a Fehér Ház elé. A legenda szerinti magyar nagykövet bement a washingtoni külügyminisztériumba, lovagiasan átadni, az Amerika sorsát megpecsételő hadüzenetet. Amerikai kollégája erre kicsit értetlenül nézte a koronás címert és Magyarország államformája után kérdezett. A követ rávágta, Királyság. De ki a királyuk? – értetlenkedett a külügyminiszter tovább. Az nincs, kormányzónk van – pergett a válasz. És az ki? Az kérem szépen, Vitéz Horthy Miklós tengernagy. De hát Önöknek nincs tengerük? – kukacoskodott a megátalkodott jenkije – de van legalább területi követelésük az USA-val szemben? Nincs – nyugtatta meg a nagykövet – de Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával szemben van! Aha – hümmögött az amcsi – akkor azokkal is hadat viselnek? Nem Mister, ők a szövetségeseink. Az I. Világháború során legalább kevésbé voltunk nevetségesek. Akkor az USA még komolyan vett minket és megelőzve a Monarchiát ő üzent hadat, bár igencsak már a háború végén 1918-ban. Kuba annak idején amolyan USA protektorátus volt és csak azért nem a budapesti Parlament került lemásolásra Havannában, mint a kubai országgyűlés épülete, mert az USA és Magyarország hadban állt. Ne csodálkozzanak hát, ha nem a magyar Parlament, hanem a washingtoni Fehér Ház másolatát találják Havannában.

Már csak a címben is jelzett háborús aktával maradtam az olvasó adósa, mert hogy ez a „magyar vásziszdász”-tól eltérő fogalom keletkezett, erről is a magyarok tehetnek. Hiába könyörgött Benedek Lajos táborszernagy Ferenc József császárnak, hogy békét kéne kötni a poroszokkal, a császár ragaszkodott a dicsőséges győzelemhez. 1866-ban Königgrätznél aztán, a sokkal korszerűbb, hátultöltős puskákat használó poroszok szitává lőtték a Habsburg Birodalom hadseregét, megszerezve az abszolút hegemóniát Európa németajkúak lakta területein. Bismark létrehozta harminckilenc német királyság, városállam és fejedelemség összevonásával a német egységet és az ezt ellenző franciáknak is nekiment 1870–1871-ben, hogy aztán a legyőzésük után a versailles-i kastélyban kiadhassák a Német Császárságot alapító dekrétumot. Namármost a poroszok Párizsban nagyot csodálkoztak. Az otthoni szokástól tudni illik teljesen eltérően, a párizsi kapuk, ajtók és ablakok fölötti boltívben volt egy üvegezett ablakrész. Nem győzték ismételni a kérdést, hogy ez meg mi? Was ist das? Azóta nevezik franciául ezeket az ablakokat „Vasistas“-nak.

Megjegyzendő, hogy az én körfolyosós bejárati ajtóm fölött van ablak, de nem boltíves. Hát, az enyém nem egy nagy vasziszdasz…
Surányi András