Uborkaszezon
Nem vitás, uborkaszezon van. Számomra legalábbis. Egyértelmű jel a nagy felhozatal, e besavanyosodásra igen alkalmas gyümölcs-zöldségből, az ára is teljesen elfogadható, azaz szezonálisan alacsony. Banánérlelő meleg is van, ez kiválóan megfelel egy eredetileg is a trópusi Dél-Amerikából származó tökféleségnek. Mást értünk uborkaszezon alatt persze átvitt értelemben, ha egyáltalán képesek vagyunk a hőguták és járulékos, a nyári pangás punnyadása közepette még absztrahálni. A művelt ember, – tudni illik – a júniustól szeptemberig tartó uborkaérési időszakot, a nyári hónapokat tekinti, teljesen függetlenül az uborkától, uborkaszezonnak. Bezárnak az iskolák, színházak, a takarékos, beesett arcú képviselők nem majszolhatják a parlament olcsó büféjének kaviáros és lazacos szendvicseit, a bíróságokon is szünetelnek a rágalmazási és koncepciós perek. Ilyenkor mindenki a bukszájának megfelelően igyekszik lazítani. A többség ravaszul kihasználja a fényűző kisebbség önfeledt vakációzását, nyaralását, és őket helyettesítve vagy mindenféle szezonális munkák által tölti meg értelemmel évi rendes szabadságát. Ilyenkor kell a télirevalót megkeresni, a nyári szabadság nem egyszerű móka és kacagás, hanem komoly, felelősségteljes munka. Valakiknek nyilván mit sem számít eme elmélkedésem, mert ők éppenséggel csúcs-sportolnak, illetve azt nézik, hogy teszik ezt mások, hiszen dübörög Londonban az olimpia. Szent meggyőződésem, ha két méter magas lennék és gyerekkorom óta semmi mással nem foglalkoznék, csak azzal, miképpen tudnék még magasabbra ugrani, ezért fizetést kapnék, és fizikusok, orvosok és pszichológusok garmada őrködne egészségem és ugorhatnékom fölött, akkor én lennék a magasugró világbajnok. Szóval ez így, ahogy most van, nem érdekel és a meleg ellenére is hidegen hagy. Majd ha teljesen normális testalkatú grafikusok, könyvelők, bányamérnökök és takarítónők fognak sportszerűen és nemzetközileg vetélkedve ugrálni, akkor majd a szezonális uborkát leteszem, egy üveg sörre, sósmogyoróra cserélem és a szomszéd TV-je elé ülök. Addig is kénytelen vagyok beérni a hír után fürkésző, frusztrált bulvárzsurnaliszták kínlódásaival: „…kétfejű bórnyút ellett egy mezőkövesdi marha”, vagy hogy egy klasszikussal éljek: „a postás megharapta a kutyát”. Marad tehát egyelőre az uborkaszezon. Habár..? Ez a sztori a „nemfajtiszta” jobbikos ex-alelnökkel, aki a tetejébe jelenleg EU-képviselő, nahát… Ez valóban megmosolyogtató, hiszen a párt kényszeresen állítja, nem antiszemita. Azaz, nem is az a probléma ezzel a hibrid-nyilassal, hogy a Nürnbergi törvények szerint egyértelműen zsidó, hanem, hogy megtévesztette naiv fajtársait, akik becsületes mélymagyar, sűrűvérű szittyát láttak benne. Namármost ez valóban egy érdekes felvetés. Adott esetben akkor ez a derék Csanád csak ármányoskodva letagadta elítélendő és üldözendő zsidóságát, illetve pontosítsunk, anyja zsidó származását, hogy híven szolgálhassa a népnemzeti eszmét és Mária Magyarországát, vagy csupán az anyja tagadta le „árjapárja” mivoltát, akármilyen megfontolásokból is? Vagy valóban most értesült a zsidófaló Csanád alantas származásáról, és most egy új világot kell összeraknia, amiben ő már nem biztos, hogy jól jön ki a buliból… Egy görög dráma szüzséje lehetne a különböző néző- és álláspontok konfrontálása, a végkifejletről és a mindent helyrezökkentő isteni beavatkozásról nem is beszélve. „Nem hunyhatjuk be a szemünket, Csanáddal azért kezdeni kell valamit” - nyilatkozta az egyik, egyébként szláv családnevű jobbikos főkolompos, – szerinte "nem odázza el" a vezetés a döntést a párt hétfői vérbíróságán. A „betolakodó zsidó kakukkfióka” a jelek szerint ki lesz ebrudalva a meleg népnemzeti fészekből.. Teljesen nyilvánvalóvá vált viszont, hogy van egy parlamenti pártunk, mely „zsidótörvényeket” érvényesít, egyelőre csak saját berkein belül, de amennyiben a „jobbik-sors” úgy hozza, akár a lehető legnagyobb rádiusszal is. Nem, mintha ez újdonság lenne, mégis mindig meghökkentő egy kézzel fogható bizonyíték, egy hipotézis tézissé válása folyamatában. Gyógyszergyárak vagyonokat fizetnek ilyen hatékony tesztekért. A példa-statuálást és a szabadulást Szegedi Csanádtól ezzel szemben megnehezíti, hogy üzlettársi viszonyban van a fél Jobbik-falkával. A Jobbik alfa-hímje, Vona Gábor szintén keveredett már a „Rassenschande” és heveny hazaárulás gyanújába. A már, az örök vadászmezőkön zsidózó miépes-Csurka esküdözött, hogy látta Vona bár micvójának meghívóját, és valóban körözött a net-en egy ilyen áldokumentum. Mindazonáltal Vonának a közelmúltig közös cége volt a „gojzsidó” Szegedivel. A Barikád nevű, a Stürmer-hez hasonlítható pártlap kiadójának jelentős üzletrésze Szegedi Csanád feleségének tulajdona, és a horda pártigazgatójának úgyszintén van egy közös vállalkozása a cionista betüremkedővel, a Turul márkát előállító Szkíta Hadúr Kft képében. Ez a válás tehát fájni fog, erre mérget vehet a kedves olvasó és a magyar adófizető állampolgár is, származásától eltekintve. Jóllehet, mintha hájjal kenegetnének a nyilas-belbotrány hallatán, – végtére is a hóhért akasztják –, de szükségszerű elárulnom, hogy van egy kevésbé megrázó erejű, és a nyilvánosságot nem biztosan felcsigázó, mégis összehasonlítható önéletrajzi esetem. Lévén az elátkozott Ratkó-generáció /1953-54/ tagja, életrajzomat egy, még épülésben lévő szocialista lakótelepen kezdtem Zuglóban. Együtt rúgta itt a port az akkor igencsak nagy gyermekhad. A hatalmas lakótelep megannyi lakója új keletű zuglói volt, előtte ott bulgárkertek és grundok terültek. Sokféle nép keveredett itt, mint az eladnivaló zsírostej a kútvízzel. Jelentéktelennek tűntek itt a különbségek. Zsírosdeszka parika, hagyma, – ez volt a népkoszt, mindahányan ezen nőttünk bele a hatvanas évekbe. Egyszer apám tett valami megjegyzést, amikor este elmeséltem, hogy az udvarban mindenki hülyének vagy zsidónak néz, mert csak én egyedül drukkolok a Szovjetuniónak a világbajnokságon, mindenki a portugáloknak. Salazar katonai diktatúrája uralkodott azidőtájt arrafelé, ésszerűnek tűnt világnézeti kiállásom, mint a legendás Gagarin-örs papír- és fémgyűjtő bajnoka. Ez a „zsidó” nem valós élőlényként jelent meg előttem, csupán mint egy fokozó segéd-, negatív indulatszó, mely a rossz területén gazdagította a nyelvet. A „sag schon!” tipikus esete, mondanám ma. Apámat Bécsbe vitte a sors, a magyar nagykövetségre, a szűkre vett család is kitelepült 65-ben. Én 11 voltam, idősebb testvéreimet, a kor szokása szerint itthon kellett hagyni túszként. Így működött ez akkor. Új osztályomban érdekes néphalmaz gyűlt egybe, voltak az osztrák gyerekek mellett magyarok, jugoszlávok, lengyelek, csehszlovákok, még egy amerikai lány is. Az ortodox zsidó gyerekek újdonság számba mentek nálam, sábeszdekliben jártak, hiányoztak a szombati tanításról, egzotikus uzsonnának ettek, és pofátlanul eminensek voltak. Folyamatosan tudósítottam szüleimet az osztály történéseiről, elsősorban a stréber-zsidók különböző veszélyes cselekedeteiről. Perlstein és Nußbaum között ülve, az egyre mérgesedő közel-keleti hangulat sodrában egész nap szekáltuk egymást az oktatás terhére. Fontosnak tartottam a „béketábor” eljövendő győzelmére folyamatosan felhívni a zsidó tanulók figyelmét, nem egyszer a körző hegyével. Volt pár dulakodás is a lomha Mermelsteinnel, szóval professzor Gerhold végül kénytelen volt felhívni apámat. Éppen kezdődött a Hatnapos Háború. Az esti kérdőrevonás során valami halandzsával mentegetődztem, hogy már elviselhetetlen zsidók pimaszsága az osztályban, és ideje már móresre tanítani őket az arabokkal karöltve. Erre kérdezte apám a lehető legsallangmentesebben, hogy szerintem miért akasztották fel Anti nagybátyámat és lőtték a Dunába Klári nénémet, de talán anyámat is megkérdezhetem, hogy mit keresett, a többi szabadkai zsidóval és a nagyfaterékkal Berger-Belsenben? Hát erre csak azt tudtam persze válaszolni, hogy hát… a partizánokat is odavitték…nem? Mit mondjak, elég furcsa volt hirtelen „látens” agresszorrá, vérszívó kazár bankárrá változnom, és Nußbaum legnagyobb meglepetésére nem beleszúrni a körzőt…
A fenti anekdota tükrében várom érdeklődéssel a genetikailag alkalmatlan jobbikos polgártárs további előmenetelét. És remélem most az egész pártot tudományosan átszűrik. A végén csak egy marad.
Írta: Surányi András
Megjegyzések