Rudolf trónörökös is ellátogatott a Szentföldre, 1881 ben
Ferenc József látogatása után, 14 év múlva Rudolf trónörökös is ellátogatott a Szentföldre, 1881 márciusában kötött ki hajója Jaffán.II. Abdul Hamid szultán fogadta őt, mert személyes vendégének tekintette Rudolfot, és sátortábort bocsátott rendelkezésére.
A trónörökös igen művelt személyiség volt. Kitűnő íráskészséggel rendelkezett és utazásairól naplót is vezetett. Pillanatképei ma is merészebbek, mint a máig megjelent szentföldi útleírások legtöbbje. Rudolf trónörökös huszonhárom éves volt, amikor ezt a naplót írta. Néhány részletét Brankovics György korabeli fordításában közöljük.
A város előtt
„A vidék főszíne a sárga-szürke, főismertető jele a növényzet
hiánya.
Láthatók lesznek Jeruzsálem első jelei: az oroszok nagy ház¬csoportja az ötkupolás templommal, az Olajfák hegye és jobbról a görög keresztkolostor. Magát a szent várost még nem pillantottuk meg.
Az úton nagy diadalkapu áll magyar felirattal.
A zsidókolónia áll mellette zászlókkal, a néphimnuszt énekelve. Sok szerencsekívánat, szokásos fecsegés és lárma közt hazafias izraeliták vesznek körül bennünket, valódi zsidók Észak-Magyarországból. Hosszú kaftánban, magas szárú csizmában, bársonysipkával fejükön, gyűrűs szakállal s a rendes fürtökkel. Azt hihette az ember, hogy valamely kárpáti faluban van.
Természetesen innen az egész zsidó kolónia követett bennünket. Az út különben is mind a két felén sűrűn meg volt tömve emberekkel. Zsidók minden országból, kis ázsiai keresztények, görögök, európai zarándokok, keleti keresztény nők, félig elfátyolozva, részint el sem fátyolozva, a legfestőibb öltözékekben, melyek csak a régi héberek öltözékeihez lennének
hasonlíthatók, valódi Mária alakok. Ezek mellett ismét koptok, néhány angol turista, minden poézist lerontó külsejükkel, továbbá mohamedán vidéki népség a föld különböző részeiből. Mindezek az úton ődöngtek s kíváncsian szemléltek bennünket.
Azon a ponton, ahonnan először pillanthatni meg Jeruzsálemet, a bevonulási menet már csoportosulva várt megérkezésünkre.
Mindenki letérdelt, hogy hajadon fővel imádkozzék. A Szent Sión ódon falaival, a szürkés-fehér gömbölyű házak, a Szentsír templomának kupolái s a nagy Omármecset előttem álltak.
Valami sajátságos, misztikus érzelem, vallási ábránd vesz erőt minden zarándokon s az ember közel van a rajongáshoz.
Én fel vagyok képes fogni, hogy mennyire lehetett ez a város évszázadok óta s lesz mindig a leghevesebb fanatizmus nyilatkozatainak főhelye.
A hit és a hagyományok, melyeket gyermekkorunk óta magunkba szívtunk, itt szemmel láthatólag tűnnek fel előttünk, körülvéve kietlen, holt vidéktől, melyhez átok tapad, honnan örökre el kellett távoznia annak a népnek, mely itt uralkodott."
Bevonulás Jeruzsálembe
„Elöl a konzulátus néhány kavasza [fegyveres Őr] lovagolt hosszú botokkal, sajátságos színpadias öltözékükben, aztán egy zászlóalj török gyalogság következett zenekarral. Csodálatos csoportosítás: a Jeruzsálembe való bevonuláshoz török zene és fehér félholdas lobogó. Aztán mi jöttünk teljes díszben, lóháton, körülvéve papoktól, konzuli tisztviselőktől, török és keresztény méltóságoktól.
Az útnak mind a két felén sűrű néptömeg állt. Az út egy nagy épület mellett vezetett el, melyben orosz zarándokok
vannak beszállásolva. Évenkint húsvét táján ezerszámra jönnek az orosz parasztok, pópáik vezetése mellett Jeruzsálembe. Már most is mintegy kétezren voltak itt, sűrű tömegben állva néztek kíváncsian bennünket. A valódi nagyorosz paraszttípus, bő, övvel átszorított zubbony, bugyogó nadrág, magas csizmák, sajátságosán kihajtott köcsögkalap, a tömpe orr, szőke körszakáll, lottyadt, zsíros, hosszú haj és a hamisítatlan északi szláv jelleg mellett láttunk világos katonaköpenybe burkolt alakokat, érmekkel díszítve. Hasonlóképpen csak úgy hemzsegtek a szőke orosz, a fekete igazi görög és délszláv pópák.
Rendkívül érdekes néptömegen haladunk át, míg végre elérjük a jaffai kaput.
Itt leszállunk a lóról s úgy megyünk a régi szürke falon keresztül a szent városba.
Itt áll a latin szertartású pátriarcha, számtalan világi pap és szerzetes kíséretében. Mindegyik egyházi öltönyben van, kezében gyertyát tartva. A pátriarcha, úgy mint alattvalói, mint Keleten minden latin szertartású pap, körszakállt viselnek.
Letérdeltünk és megcsókoltuk a földet. Rövid ima után a pátriarcha, egy genuai születésű, szép olasz beszédet mondott, melyre én franciául válaszoltam."
A Szentsír-templomban
„A menet a szűk utcák egész során át egy lépcsőhöz ért. Ezen lemenve megérkeztünk a Szentsír templomának előterére. Ez, kőlapokkal burkolva, két felül magas falakkal övezve, a harmadik oldalról ellenben a templom oszíopzatos főhomlokzatával és egy szép, magas ívű kapuval elzárva, még a keresztesek korából származik.
Az előudvarban szent tárgyakat áruló mindenféle ember guggol keleti öltözékben s a menetünkre várva sok orosz és görög papot láttunk ott állani.
A főkapun léptünk be. A templom belseje első tekintetre nagynak és impozánsnak látszik, de egyúttal komolynak és komornak is. A fülledt, hűs, pinceszerű levegőt tömjén és rózsaolaj illata hatja át. Balról és jobbról bejáratokat látunk a kápolnákhoz, lépcsőkhöz, magas karzatokhoz. Nemsokára a zarándok tapasztalja, mily vegyüléke e templom a különböző liturgiáknak, mily egyesülete az egyes felekezeteknek, melyek mindnyájan külön helyet kaptak itt e maga nemében különös istenházában.
A templom közepén, a nagy kerek csarnokban, egy önálló kápolna van. Ez a sajátképeni sírkápolna, mely a latin és görög-keleti egyházak közös tulajdona s melyben az összes régi hitfelekezetek tartják isteni tiszteleteiket. Ellenben egészen ki vannak zárva az újabb felekezetek, a protestánsok és elvtársaik."
A Szentsírnal
„Rövid ájtatosság után a Szentsír-kápolna bejáratához mentünk. Ez az igen kicsi istenháza sokáig a keleti egyházak kizárólagos tulajdona volt, s ezért kívülről és belülről görögös jelleget visel magán. Ragyog minden rajta az aranytól és ezüsttől. A fémmel beeresztett, feketével festett szentképek azt a sajátságos jelleget adják neki, mely minden orthodox templomot megkülönböztet a többiektől.
A pátriarcha kíséretében szabad volt belépnünk a kápolna belsejébe. Szűk előtéren át alacsony ajtóhoz jutunk, melyben a szó szoros értelmében úgy kellett bemásznunk. Ezúttal vagyunk csak a sajátképeni szent helyen, a keresztény hit jelenségénél.
A gazdagon díszített falak közül mindenütt meztelen szikla tűnik elő s a kopasz követ tiszteljük, ez az, amelyen az istenfia feküdt."
Találkozások
„A Szentsír-templomának kapujában elbúcsúztunk a pátriarchától. Néhány szűk utcán, a török méltóságok kíséretében, a bámész kíváncsiaktól folyton körülvéve, az osztrák hospiciumba mentünk.
Ez meglehetősen nagy épület, térés lakószobával és igen csinos kápolnával. Az utcáról lépcsőn átjutni a kapuhoz. Itt egy pap várt, a beszálló-zárda felügyelője, egy igazi, derék tiroli.
Megérkezésünk után nemsokára fogadnunk kellett a konzulokat, azután a török méltóságokat, a város keleti ruhába öltözött előkelőit, később a keresztény és zsidó egyházfejeket.
Végre a rabbik jöttek, élükön a jeruzsálemi zsidók elnöke, a mostani héberek papi hierarchiájának egyik legnagyobb lel¬késze.
Az öreg ember hosszú, vakító fehér szakállal, viaszszínű arccal, szép vonásokkal, Spanyolországból való s mint a legtöbb Palesztinában élő rabbi, óhéber öltözékben jár. Viselete színes, dúsráncú köntöse prémmel körítve, turbánalakú süveg, holmi alsó ruha és sárga papucs. Soha nem képzeltem másképpen a farizeusokat, mint amilyen ez az öreg rabbi volt.
Mikor e tagadhatatlanul érdekes látogatók elhagytak bennünket, a beszálló-zárdából egy szűk utcán át az aggságtól megszürkült Damaszkuszi kapuhoz mentünk. Mindjárt a város falain kívül köves és törmelékes helyek mellett, elcsenevészesedett olajfakertek közt volt felállítva csinos sátortáborunk.
A szolgák már mindent kiraktak s így mindjárt háziasán berendeztük magunkat.
A lovak és öszvérek a tábor körül legelésztek, az emberek aludtak s henteregtek a földön. A sátrak mellett egy török lovasszázad táborozott, mely Jaffától kezdve kísért bennünket. A jeruzsálemi gyalogság sort vont a tábor körül, mivel a közönség, különösen a zsidó meg a keresztény, köztük sokan kolduló levéllel felszerelve, alkalmatlankodni akart.
A hőség és a nap fáradalmai után igen jól esett a pihenés. A hűs este a szép napnyugvással üdítőleg hatott és ebéd után hamar nyugalom uralkodott a táborban. A szendergőknek még csengett a fülükben a város falain belül élő félvad kutyáknak és a Jeruzsálem körül tömegesen tanyázó sakáloknak az üvöltése. Ez utóbbiak egy lankás völgyön túl, a sátorunkkal szemben levő kivégző hely körül ólálkodtak."
Viszálykodó keresztények
„A Szentföld őrkanonokja a reggeli alatt elmondta a küzdelmeket és ellenségeskedéseket, melyek a különböző hitfelekezetek közt többé-kevésbé megvannak. Említé, hogy néha még tettlegességre is kerül a dolog, s ha ez a templomban történik, a török katonáknak, tehát hitetleneknek kell erélyesen közbe-lépniök.
Az izmos szerzetes harcias bátorsággal beszélt s erőteljes kifejezésekben mindennel a keleti-keresztényeket okozá. Bajos eldönteni, hogy ki a hibásabb. Annyi azonban bizonyos, hogy a folytonos viszálykodások nem emelik a mozlimek szemében a kereszténység nimbuszát."
A Sziklamecsetnél
„Lovon nyargaltunk a Szent Sión aggságtól szürkült fala hoszszában a híres, csodálatos Omármecsetig. Kicsiny, félig leomlott emlékek és kutak vannak a főmecset és a körfal mellett álló épületek közt. A fődervis egy öreg, igen erélyesnek látszó, gazdagon és tarkán öltözött mohamedán vezetett körül minket. Palesztinában, úgy, mint minden ázsiai mohamedán országban, az emberek sokkal fanatikusabbak, mint Egyiptomban s az idegennek nagyon kell vigyáznia, hogy érzelmeiket semmiképpen meg ne sértse."
A Golgotán
„A zsidók panaszfala mellett elhaladva, ahol ma is templomuk romjain, elveszett birodalmukért siránkoznak, a Via Dolorosának nevezett utcán át, a városon keresztül, a Szentsír templomába mentünk. A di Terra Santa őrkanonokja várt bennünket a főkapuban. Vezetése mellett egy lépcsőn át egy sötét szentélybe jutottunk. Egy alacsony rács két oltárt választott el egymástól.
Az egyik egyszerű és szerény, ez a latin szertartásúaké. A másik díszes, ezüstözött és aranyozott, ez a görögöké. Az első azon a helyen van, ahol Mária akkor állt, amikor Krisztust a keresztfára feszítették. Az utóbbinak a neve Golgota. A csupasz szirt kilátszik a görög oltárkő alól és sok zarándok, leginkább orosz paraszt jött a latin mise alatt, hogy megcsókolja a szent helyet.
Mi is követtük példájukat s ezért néhány pópa valóságosan leöntött bennünket rózsavízzel. Az ortodox kápolna fekete posztóval volt beaggatva, mert egy óra múlva misét mondtak II. Sándor cár lelke üdvéért."
Az utolsó vacsora termében
„Most a Coenaculumba, az utolsó vacsora híres termébe mentünk, mely a város szélén egy ősrégi, most egészen mohamedán szokás szerint berendezett házban van.
Az épület korhadt, olyan mint. egy rom. A terem puszta és el van hanyagolva. Nincs semmi jel sem rajta, ami e hely fontosságát mutatná.
Ebben a házban mutogatják kőtörmelék és romhalmaz közt Dávid sírját, minek folytán e hely a mozlimekre nézve is jelentőséggel bír.
Egy régente gazdag családé e ház, mely eredetét egyenesen Ozmántól származtatja.
Nyomorult állapotban élnek ezek az emberek, de azért mégis nagy zöld turbánt és színes, igen festői, bár szakadt ruhát viselnek.
A nagy ősre emlékezve, jóllehet barátságosan, mégis tagad¬hatatlanul bizonyos leereszkedéssel fogadtak bennünket. Meg¬jelenésünket nem úgy tüntették fel, mint a történelmi hely meglátogatását, hanem úgy, mintha az ő saját fenséges személyüket illette volna látogatásunk. Az egész társaságnak le kellett ülnie a félig nyitott tornácon álló korhadt dívánokra, inni a fekete kávét a piszkos csészékből és hozzá szivarkát szívni.
A látogatás nem tartott igen soká s a közel levő városkapun át lovainkhoz siettünk, melyeket már előbb odarendeltünk.
A nagyherceg és az urak visszanyargaltak a táborba, míg Caboga gróf meg én egy legkevésbé sem jó úton a Kidronvölgyébe rándultunk."
Az Olajfák hegyén
„Meg akartuk nézni az Olajfák hegyét. A komor, kietlen Kidronvölgyben, az Olajfák hegyének lejtőin, hihetetlen mennyiségű sírok vannak. Már a régi zsidók korában is tisztátalannak tartották e völgyet, ellentétben a közeli templom-heggyel. A kereszténység előtti hagyományok is tanítják már, hogy ebben a szakadékban lesz az utolsó ítélet. A mozlimek e hitet átvették a zsidóktól, ezért halottaikat a Hárám keleti részén temetik el, míg a zsidók az Olajfák hegyének nyugati lejtőjén teszik ezt.
Az Olajfák hegye, mely alant sziklás meredek, föllebb szelídebb hajlású. Kövekkel, görgeteggel és ősrégi görcsös olajfákkal van födve, szürkészöld, komor képet mutat.
Rossz, kígyózva kanyargó úton jutottunk a hegy ormára.
Egy kis hengeralakú, jelentéktelen, kupolával ellátott kápolna áll azon a helyen, ahonnan Krisztus a mennybe ment. Egy márványtáblán láthatni a Megváltó lába nyomát. A hely a mohamedánoké. Ők szintén szentnek tartják, de megengedik a keresztényeknek, hogy bizonyos napokon misét mondhassanak ott.
Az Olajfák hegye, valamint a rajta levő épületek végtelenül el vannak hanyagolva. Csak lábánál, a híres Getszemanekertben látszik a jó ápolás nyoma, melyben azt tulajdonosai, a ferencrendi barátok részesítik.
A Kidron völgyéből a város falai mellett visszalovagoltunk a táborba. A vágóhelyen leszálltam, de hiába iparkodtam tőrbe csalni egy keselyűt, pedig százával karikáztak a levegőben. Kutyák ődöngtek a vértől mocskos téren. Az utálatos szag visszavonulni kényszerített és néhány olajkerten át, a házak előtt elmenve, végre a táborba jutottam."
A trónörökös igen művelt személyiség volt. Kitűnő íráskészséggel rendelkezett és utazásairól naplót is vezetett. Pillanatképei ma is merészebbek, mint a máig megjelent szentföldi útleírások legtöbbje. Rudolf trónörökös huszonhárom éves volt, amikor ezt a naplót írta. Néhány részletét Brankovics György korabeli fordításában közöljük.
A város előtt
„A vidék főszíne a sárga-szürke, főismertető jele a növényzet
hiánya.
Láthatók lesznek Jeruzsálem első jelei: az oroszok nagy ház¬csoportja az ötkupolás templommal, az Olajfák hegye és jobbról a görög keresztkolostor. Magát a szent várost még nem pillantottuk meg.
Az úton nagy diadalkapu áll magyar felirattal.
A zsidókolónia áll mellette zászlókkal, a néphimnuszt énekelve. Sok szerencsekívánat, szokásos fecsegés és lárma közt hazafias izraeliták vesznek körül bennünket, valódi zsidók Észak-Magyarországból. Hosszú kaftánban, magas szárú csizmában, bársonysipkával fejükön, gyűrűs szakállal s a rendes fürtökkel. Azt hihette az ember, hogy valamely kárpáti faluban van.
Természetesen innen az egész zsidó kolónia követett bennünket. Az út különben is mind a két felén sűrűn meg volt tömve emberekkel. Zsidók minden országból, kis ázsiai keresztények, görögök, európai zarándokok, keleti keresztény nők, félig elfátyolozva, részint el sem fátyolozva, a legfestőibb öltözékekben, melyek csak a régi héberek öltözékeihez lennének
hasonlíthatók, valódi Mária alakok. Ezek mellett ismét koptok, néhány angol turista, minden poézist lerontó külsejükkel, továbbá mohamedán vidéki népség a föld különböző részeiből. Mindezek az úton ődöngtek s kíváncsian szemléltek bennünket.
Azon a ponton, ahonnan először pillanthatni meg Jeruzsálemet, a bevonulási menet már csoportosulva várt megérkezésünkre.
Mindenki letérdelt, hogy hajadon fővel imádkozzék. A Szent Sión ódon falaival, a szürkés-fehér gömbölyű házak, a Szentsír templomának kupolái s a nagy Omármecset előttem álltak.
Valami sajátságos, misztikus érzelem, vallási ábránd vesz erőt minden zarándokon s az ember közel van a rajongáshoz.
Én fel vagyok képes fogni, hogy mennyire lehetett ez a város évszázadok óta s lesz mindig a leghevesebb fanatizmus nyilatkozatainak főhelye.
A hit és a hagyományok, melyeket gyermekkorunk óta magunkba szívtunk, itt szemmel láthatólag tűnnek fel előttünk, körülvéve kietlen, holt vidéktől, melyhez átok tapad, honnan örökre el kellett távoznia annak a népnek, mely itt uralkodott."
Bevonulás Jeruzsálembe
„Elöl a konzulátus néhány kavasza [fegyveres Őr] lovagolt hosszú botokkal, sajátságos színpadias öltözékükben, aztán egy zászlóalj török gyalogság következett zenekarral. Csodálatos csoportosítás: a Jeruzsálembe való bevonuláshoz török zene és fehér félholdas lobogó. Aztán mi jöttünk teljes díszben, lóháton, körülvéve papoktól, konzuli tisztviselőktől, török és keresztény méltóságoktól.
Az útnak mind a két felén sűrű néptömeg állt. Az út egy nagy épület mellett vezetett el, melyben orosz zarándokok
vannak beszállásolva. Évenkint húsvét táján ezerszámra jönnek az orosz parasztok, pópáik vezetése mellett Jeruzsálembe. Már most is mintegy kétezren voltak itt, sűrű tömegben állva néztek kíváncsian bennünket. A valódi nagyorosz paraszttípus, bő, övvel átszorított zubbony, bugyogó nadrág, magas csizmák, sajátságosán kihajtott köcsögkalap, a tömpe orr, szőke körszakáll, lottyadt, zsíros, hosszú haj és a hamisítatlan északi szláv jelleg mellett láttunk világos katonaköpenybe burkolt alakokat, érmekkel díszítve. Hasonlóképpen csak úgy hemzsegtek a szőke orosz, a fekete igazi görög és délszláv pópák.
Rendkívül érdekes néptömegen haladunk át, míg végre elérjük a jaffai kaput.
Itt leszállunk a lóról s úgy megyünk a régi szürke falon keresztül a szent városba.
Itt áll a latin szertartású pátriarcha, számtalan világi pap és szerzetes kíséretében. Mindegyik egyházi öltönyben van, kezében gyertyát tartva. A pátriarcha, úgy mint alattvalói, mint Keleten minden latin szertartású pap, körszakállt viselnek.
Letérdeltünk és megcsókoltuk a földet. Rövid ima után a pátriarcha, egy genuai születésű, szép olasz beszédet mondott, melyre én franciául válaszoltam."
A Szentsír-templomban
„A menet a szűk utcák egész során át egy lépcsőhöz ért. Ezen lemenve megérkeztünk a Szentsír templomának előterére. Ez, kőlapokkal burkolva, két felül magas falakkal övezve, a harmadik oldalról ellenben a templom oszíopzatos főhomlokzatával és egy szép, magas ívű kapuval elzárva, még a keresztesek korából származik.
Az előudvarban szent tárgyakat áruló mindenféle ember guggol keleti öltözékben s a menetünkre várva sok orosz és görög papot láttunk ott állani.
A főkapun léptünk be. A templom belseje első tekintetre nagynak és impozánsnak látszik, de egyúttal komolynak és komornak is. A fülledt, hűs, pinceszerű levegőt tömjén és rózsaolaj illata hatja át. Balról és jobbról bejáratokat látunk a kápolnákhoz, lépcsőkhöz, magas karzatokhoz. Nemsokára a zarándok tapasztalja, mily vegyüléke e templom a különböző liturgiáknak, mily egyesülete az egyes felekezeteknek, melyek mindnyájan külön helyet kaptak itt e maga nemében különös istenházában.
A templom közepén, a nagy kerek csarnokban, egy önálló kápolna van. Ez a sajátképeni sírkápolna, mely a latin és görög-keleti egyházak közös tulajdona s melyben az összes régi hitfelekezetek tartják isteni tiszteleteiket. Ellenben egészen ki vannak zárva az újabb felekezetek, a protestánsok és elvtársaik."
A Szentsírnal
„Rövid ájtatosság után a Szentsír-kápolna bejáratához mentünk. Ez az igen kicsi istenháza sokáig a keleti egyházak kizárólagos tulajdona volt, s ezért kívülről és belülről görögös jelleget visel magán. Ragyog minden rajta az aranytól és ezüsttől. A fémmel beeresztett, feketével festett szentképek azt a sajátságos jelleget adják neki, mely minden orthodox templomot megkülönböztet a többiektől.
A pátriarcha kíséretében szabad volt belépnünk a kápolna belsejébe. Szűk előtéren át alacsony ajtóhoz jutunk, melyben a szó szoros értelmében úgy kellett bemásznunk. Ezúttal vagyunk csak a sajátképeni szent helyen, a keresztény hit jelenségénél.
A gazdagon díszített falak közül mindenütt meztelen szikla tűnik elő s a kopasz követ tiszteljük, ez az, amelyen az istenfia feküdt."
Találkozások
„A Szentsír-templomának kapujában elbúcsúztunk a pátriarchától. Néhány szűk utcán, a török méltóságok kíséretében, a bámész kíváncsiaktól folyton körülvéve, az osztrák hospiciumba mentünk.
Ez meglehetősen nagy épület, térés lakószobával és igen csinos kápolnával. Az utcáról lépcsőn átjutni a kapuhoz. Itt egy pap várt, a beszálló-zárda felügyelője, egy igazi, derék tiroli.
Megérkezésünk után nemsokára fogadnunk kellett a konzulokat, azután a török méltóságokat, a város keleti ruhába öltözött előkelőit, később a keresztény és zsidó egyházfejeket.
Végre a rabbik jöttek, élükön a jeruzsálemi zsidók elnöke, a mostani héberek papi hierarchiájának egyik legnagyobb lel¬késze.
Az öreg ember hosszú, vakító fehér szakállal, viaszszínű arccal, szép vonásokkal, Spanyolországból való s mint a legtöbb Palesztinában élő rabbi, óhéber öltözékben jár. Viselete színes, dúsráncú köntöse prémmel körítve, turbánalakú süveg, holmi alsó ruha és sárga papucs. Soha nem képzeltem másképpen a farizeusokat, mint amilyen ez az öreg rabbi volt.
Mikor e tagadhatatlanul érdekes látogatók elhagytak bennünket, a beszálló-zárdából egy szűk utcán át az aggságtól megszürkült Damaszkuszi kapuhoz mentünk. Mindjárt a város falain kívül köves és törmelékes helyek mellett, elcsenevészesedett olajfakertek közt volt felállítva csinos sátortáborunk.
A szolgák már mindent kiraktak s így mindjárt háziasán berendeztük magunkat.
A lovak és öszvérek a tábor körül legelésztek, az emberek aludtak s henteregtek a földön. A sátrak mellett egy török lovasszázad táborozott, mely Jaffától kezdve kísért bennünket. A jeruzsálemi gyalogság sort vont a tábor körül, mivel a közönség, különösen a zsidó meg a keresztény, köztük sokan kolduló levéllel felszerelve, alkalmatlankodni akart.
A hőség és a nap fáradalmai után igen jól esett a pihenés. A hűs este a szép napnyugvással üdítőleg hatott és ebéd után hamar nyugalom uralkodott a táborban. A szendergőknek még csengett a fülükben a város falain belül élő félvad kutyáknak és a Jeruzsálem körül tömegesen tanyázó sakáloknak az üvöltése. Ez utóbbiak egy lankás völgyön túl, a sátorunkkal szemben levő kivégző hely körül ólálkodtak."
Viszálykodó keresztények
„A Szentföld őrkanonokja a reggeli alatt elmondta a küzdelmeket és ellenségeskedéseket, melyek a különböző hitfelekezetek közt többé-kevésbé megvannak. Említé, hogy néha még tettlegességre is kerül a dolog, s ha ez a templomban történik, a török katonáknak, tehát hitetleneknek kell erélyesen közbe-lépniök.
Az izmos szerzetes harcias bátorsággal beszélt s erőteljes kifejezésekben mindennel a keleti-keresztényeket okozá. Bajos eldönteni, hogy ki a hibásabb. Annyi azonban bizonyos, hogy a folytonos viszálykodások nem emelik a mozlimek szemében a kereszténység nimbuszát."
A Sziklamecsetnél
„Lovon nyargaltunk a Szent Sión aggságtól szürkült fala hoszszában a híres, csodálatos Omármecsetig. Kicsiny, félig leomlott emlékek és kutak vannak a főmecset és a körfal mellett álló épületek közt. A fődervis egy öreg, igen erélyesnek látszó, gazdagon és tarkán öltözött mohamedán vezetett körül minket. Palesztinában, úgy, mint minden ázsiai mohamedán országban, az emberek sokkal fanatikusabbak, mint Egyiptomban s az idegennek nagyon kell vigyáznia, hogy érzelmeiket semmiképpen meg ne sértse."
A Golgotán
„A zsidók panaszfala mellett elhaladva, ahol ma is templomuk romjain, elveszett birodalmukért siránkoznak, a Via Dolorosának nevezett utcán át, a városon keresztül, a Szentsír templomába mentünk. A di Terra Santa őrkanonokja várt bennünket a főkapuban. Vezetése mellett egy lépcsőn át egy sötét szentélybe jutottunk. Egy alacsony rács két oltárt választott el egymástól.
Az egyik egyszerű és szerény, ez a latin szertartásúaké. A másik díszes, ezüstözött és aranyozott, ez a görögöké. Az első azon a helyen van, ahol Mária akkor állt, amikor Krisztust a keresztfára feszítették. Az utóbbinak a neve Golgota. A csupasz szirt kilátszik a görög oltárkő alól és sok zarándok, leginkább orosz paraszt jött a latin mise alatt, hogy megcsókolja a szent helyet.
Mi is követtük példájukat s ezért néhány pópa valóságosan leöntött bennünket rózsavízzel. Az ortodox kápolna fekete posztóval volt beaggatva, mert egy óra múlva misét mondtak II. Sándor cár lelke üdvéért."
Az utolsó vacsora termében
„Most a Coenaculumba, az utolsó vacsora híres termébe mentünk, mely a város szélén egy ősrégi, most egészen mohamedán szokás szerint berendezett házban van.
Az épület korhadt, olyan mint. egy rom. A terem puszta és el van hanyagolva. Nincs semmi jel sem rajta, ami e hely fontosságát mutatná.
Ebben a házban mutogatják kőtörmelék és romhalmaz közt Dávid sírját, minek folytán e hely a mozlimekre nézve is jelentőséggel bír.
Egy régente gazdag családé e ház, mely eredetét egyenesen Ozmántól származtatja.
Nyomorult állapotban élnek ezek az emberek, de azért mégis nagy zöld turbánt és színes, igen festői, bár szakadt ruhát viselnek.
A nagy ősre emlékezve, jóllehet barátságosan, mégis tagad¬hatatlanul bizonyos leereszkedéssel fogadtak bennünket. Meg¬jelenésünket nem úgy tüntették fel, mint a történelmi hely meglátogatását, hanem úgy, mintha az ő saját fenséges személyüket illette volna látogatásunk. Az egész társaságnak le kellett ülnie a félig nyitott tornácon álló korhadt dívánokra, inni a fekete kávét a piszkos csészékből és hozzá szivarkát szívni.
A látogatás nem tartott igen soká s a közel levő városkapun át lovainkhoz siettünk, melyeket már előbb odarendeltünk.
A nagyherceg és az urak visszanyargaltak a táborba, míg Caboga gróf meg én egy legkevésbé sem jó úton a Kidronvölgyébe rándultunk."
Az Olajfák hegyén
„Meg akartuk nézni az Olajfák hegyét. A komor, kietlen Kidronvölgyben, az Olajfák hegyének lejtőin, hihetetlen mennyiségű sírok vannak. Már a régi zsidók korában is tisztátalannak tartották e völgyet, ellentétben a közeli templom-heggyel. A kereszténység előtti hagyományok is tanítják már, hogy ebben a szakadékban lesz az utolsó ítélet. A mozlimek e hitet átvették a zsidóktól, ezért halottaikat a Hárám keleti részén temetik el, míg a zsidók az Olajfák hegyének nyugati lejtőjén teszik ezt.
Az Olajfák hegye, mely alant sziklás meredek, föllebb szelídebb hajlású. Kövekkel, görgeteggel és ősrégi görcsös olajfákkal van födve, szürkészöld, komor képet mutat.
Rossz, kígyózva kanyargó úton jutottunk a hegy ormára.
Egy kis hengeralakú, jelentéktelen, kupolával ellátott kápolna áll azon a helyen, ahonnan Krisztus a mennybe ment. Egy márványtáblán láthatni a Megváltó lába nyomát. A hely a mohamedánoké. Ők szintén szentnek tartják, de megengedik a keresztényeknek, hogy bizonyos napokon misét mondhassanak ott.
Az Olajfák hegye, valamint a rajta levő épületek végtelenül el vannak hanyagolva. Csak lábánál, a híres Getszemanekertben látszik a jó ápolás nyoma, melyben azt tulajdonosai, a ferencrendi barátok részesítik.
A Kidron völgyéből a város falai mellett visszalovagoltunk a táborba. A vágóhelyen leszálltam, de hiába iparkodtam tőrbe csalni egy keselyűt, pedig százával karikáztak a levegőben. Kutyák ődöngtek a vértől mocskos téren. Az utálatos szag visszavonulni kényszerített és néhány olajkerten át, a házak előtt elmenve, végre a táborba jutottam."
Megjegyzések