MIDRÁSON
A Dohány utcai zsinagóga heti kiadványa
I. évfolyam 22-23. szám
Hétről-hétre összegyűjtünk néhányat a zsidó legendairodalom, a מדרש (Midrás) gyöngyszemeiből, mégpedig olyan legendákat, melyek az adott hetiszakaszhoz vagy a háftórához, a Tóraolvasás után felolvasott prófétai szakaszhoz kapcsolódnak. Célunk nem az, hogy e kis olvasnivalóval eltereljük a figyelmüket az imáról. Szeretnénk, ha e kis legendákat olvasva belemerülnének a zsidó gondolkodásmód tengerébe, s továbbgondolnák a leírtakat. Nem sok, amit leírtunk, csöppnyi ízelítő, melyekkel kedvet próbálunk teremteni a soros hetiszakasz végigolvasásához és friss szemmel való újragondolásához.
Első hetiszakaszunk, בהעלתך (Böháálajszchó) Mózes IV. könyve 8. fejezetének 1. versétől a 12. fejezet 16. verséig tart. Olvashatunk a menóra meggyújtásáról, a második Peszáchról, a hajlék fölötti felhőről, valamint Mózes imájáról, melyet a frigyláda megindulásakor illetve megállásakor mondott. A háftóra pedig Zechárja könyve 2. fejezetének 14. versétől a 4. fejezet 7. verséig tart.
Második hetiszakaszunk,לך שלח (Sölách löchó) Mózes IV. könyve 13. fejezetének 1. versétől a 15. fejezet 41. verséig tart. Olvashatunk benne a Kánaánba küldött kémekről, valamint az étel- és italáldozatokról. A háftóra pedig Józsua könyve 2. fejezetének1-24. versei.
„Midőn felteszed a mécseseket ”. Így szólt I.ten Mózeshez: nem nekem van szükségem a fényre. „A lámpást azért kell meggyújtani, hogy ez által is érdemeket szerezzetek”. Mi a bizonyíték arra, hogy I.tennek valóban nincs szüksége fényre? Mikor valaki felépíti a házát, gondosan ügyel arra, hogy az ablakok kívül keskenyek legyenek, hogy ne lehessen belátni azokon, de befelé kiszélesednek, hogy a fény szabadon áramoljon befelé, s így megvilágítsa a belső teret. Salamon azonban, mikor felépítette a templomot, épp ellenkezőleg cselekedett. Belül voltak keskenyek az ablakok, és kifelé szélesedtek, így a fény a Templomból kifelé áradt. Ez a a bizonyíték arra, hogy I.ten maga a fény, és nincs szüksége Izrael lámpására. Miért rendelte el mégis, hogy meggyújtsák a Menóra lángjait? Mert azt akarta, hogy Izrael ezzel is micvét tegyen, azaz érdemet szerezzen egy parancsolat megtartásával.
„Szólj Áronhoz, és mondd neki: midőn felteszed a mécseseket ”. Mikor a törzsfők sorra a pusztai szentélyhez járultak, és ott bemutatták áldozataikat, Lévi törzse megrendült, hiszen nem hozhattak áldozatot. Riadtan kérdezték egymást: Tán I.ten elfordult tőlünk, és azért nem vihettük adományainkat a szentélybe?
Volt egyszer egy király, aki nagy lakomát rendezett, és mivel nagyon kedvelte a hajókat és a tengerészeket, minden tengerészt és hajóst meghívott erre a lakomára. Volt egy kedves barátja, aki szintén hajós volt. Ő is várta a meghívást, hogy együtt mulasson barátjával, a királlyal és a többi tengerésszel. A meghívás elmaradt. Szomorúan ült otthon, hallgatta a lakoma hangjait, és arra gondolt: „a király valamiért megharagudott rám. Talán azt hiszi, nem vagyok őszinte barátja, vagy valaki rosszat mondott rólam, és azért lettem kegyvesztett.”
Mikor véget értek a lakoma napjai, a király hívatta a barátját. Így szólt hozzá: ” Mindenkit, akinek köze volt a tengerhez, vendégül láttam. A lakoma a kikötő összes polgárának szólt. Most azonban rendezek egy másik lakomát, csak és kizárólag a Te tiszteletedre.”
Ugyanígy szólt a Királyok Királya: „Minden törzs részt vett a hajlék felavatási ünnepségén. Lévi törzse azonban kedvesebb nekem, így a számukra más ünnepet rendezek. Ők és csak ők gyújtják meg a Menóra lángját most és mindörökké.”
„Midőn felteszed a mécseseket ”. Egyszer egy király így szólt a barátjához:” ma este nálad fogok vacsorázni. Készíts elő mindent, mire megérkezem, hogy minél több időt tudjunk étkezés közben egymással tölteni.” A barátja nagyon megörült, és elkészített mindent, amit csak tudott. Elővette a legszebb tányérokat, gyönyörűen feldíszítette az ünnepi asztalt és feltette rá a legszebb gyertyatartóját.
Megérkezett a király. Szolgák hada vette körül, mindegyiken ezüsttel hímzett ruha volt, maga a király aranyruhát viselt, drágakövek ékesítették a palástját, s előtte egy hatalmas arany gyertyatartóval vonult egy apród. A barát elszégyellte magát, mikor meglátta mindezt a pompát, és mindent eltakarított az asztalról, mert bármilyen gonddal is készült, bizony, az étkészlet igencsak szegényes volt a királyi pompához képest. Így szólt hozzá a király: „nem mondtam, hogy nálad vacsorázom?! Miért nem készítettél elő semmit?” Azt felelte a barátja: „Mikor láttam mindazt a pompát, mely körülvesz téged, elszégyelltem magam és letakarítottam mindent az asztalról.” „Szavamra” - felelte a király- „elhajítok mindent, amit hoztam, és csak azt fogom használni, ami a tied!”
„Küldj el férfiakat ”. Volt egy király, aki megkérte egy barátját, hogy kísérje el egy hosszú útra. A barátja nem akart elmenni, de végül a király tett egy ígéretet: „ha velem jössz, gazdagon megjutalmazlak”. Elindultak tehát. Az út hosszú és fáradságos volt, sok megpróbáltatás várt reájuk. Már majdnem célhoz értek, mikor a király barátja megbetegedett és hirtelen meghalt. A király magához hívatta a barátja fiát, és azt mondta neki: „Tettem egy ígéretet atyádnak. Ő ugyan meghalt, de az ígéret engem kötelez. A jutalmat, melyet neki szántam, te fogod megkapni.” Ezek után gazdag jutalommal elbocsátotta a fiút.
Így volt ezzel a Királyok Királya is. Felszólította Ábrahámot: „Menj el szülőföldedről ”, majd megígérte neki, hogy gazdagon megjutalmazza: „Az egész földet, melyet látsz, neked fogom adni ”. Majd így szólt Mózeshez: „Az ősatyák, kiknek ígéretet tettem halottak. Én azonban nem szegem meg a szavam. Ti fogjátok megkapni az örökségüket”.
„Amálék lakik a déli részen ”. Miért említi ezt meg a Tóra? Volt egy gyerek, aki igen engedetlenül viselkedett az apjával, míg csak az apja meg nem verte egy szíjjal. Ezek után, ha engedetlen volt, elegendő volt megemlíteni a szíjat, és máris kezes báránnyá vált. Az Exodus óta Izraelnek Amálék volt a szíj.
„Lakóit fölemésztő ország ez ”. Mikor a kémek bevonultak egy-egy városba, pestisjárvány vonult előttük. Amikor odaértek, minden helyen a város uralkodójának temetési szertartása zajlott. A kémek tehát nem láttak mást, mint gyászt, jajveszékelést és pusztulást.
I. évfolyam 22-23. szám
Hétről-hétre összegyűjtünk néhányat a zsidó legendairodalom, a מדרש (Midrás) gyöngyszemeiből, mégpedig olyan legendákat, melyek az adott hetiszakaszhoz vagy a háftórához, a Tóraolvasás után felolvasott prófétai szakaszhoz kapcsolódnak. Célunk nem az, hogy e kis olvasnivalóval eltereljük a figyelmüket az imáról. Szeretnénk, ha e kis legendákat olvasva belemerülnének a zsidó gondolkodásmód tengerébe, s továbbgondolnák a leírtakat. Nem sok, amit leírtunk, csöppnyi ízelítő, melyekkel kedvet próbálunk teremteni a soros hetiszakasz végigolvasásához és friss szemmel való újragondolásához.
Első hetiszakaszunk, בהעלתך (Böháálajszchó) Mózes IV. könyve 8. fejezetének 1. versétől a 12. fejezet 16. verséig tart. Olvashatunk a menóra meggyújtásáról, a második Peszáchról, a hajlék fölötti felhőről, valamint Mózes imájáról, melyet a frigyláda megindulásakor illetve megállásakor mondott. A háftóra pedig Zechárja könyve 2. fejezetének 14. versétől a 4. fejezet 7. verséig tart.
Második hetiszakaszunk,לך שלח (Sölách löchó) Mózes IV. könyve 13. fejezetének 1. versétől a 15. fejezet 41. verséig tart. Olvashatunk benne a Kánaánba küldött kémekről, valamint az étel- és italáldozatokról. A háftóra pedig Józsua könyve 2. fejezetének1-24. versei.
„Midőn felteszed a mécseseket ”. Így szólt I.ten Mózeshez: nem nekem van szükségem a fényre. „A lámpást azért kell meggyújtani, hogy ez által is érdemeket szerezzetek”. Mi a bizonyíték arra, hogy I.tennek valóban nincs szüksége fényre? Mikor valaki felépíti a házát, gondosan ügyel arra, hogy az ablakok kívül keskenyek legyenek, hogy ne lehessen belátni azokon, de befelé kiszélesednek, hogy a fény szabadon áramoljon befelé, s így megvilágítsa a belső teret. Salamon azonban, mikor felépítette a templomot, épp ellenkezőleg cselekedett. Belül voltak keskenyek az ablakok, és kifelé szélesedtek, így a fény a Templomból kifelé áradt. Ez a a bizonyíték arra, hogy I.ten maga a fény, és nincs szüksége Izrael lámpására. Miért rendelte el mégis, hogy meggyújtsák a Menóra lángjait? Mert azt akarta, hogy Izrael ezzel is micvét tegyen, azaz érdemet szerezzen egy parancsolat megtartásával.
„Szólj Áronhoz, és mondd neki: midőn felteszed a mécseseket ”. Mikor a törzsfők sorra a pusztai szentélyhez járultak, és ott bemutatták áldozataikat, Lévi törzse megrendült, hiszen nem hozhattak áldozatot. Riadtan kérdezték egymást: Tán I.ten elfordult tőlünk, és azért nem vihettük adományainkat a szentélybe?
Volt egyszer egy király, aki nagy lakomát rendezett, és mivel nagyon kedvelte a hajókat és a tengerészeket, minden tengerészt és hajóst meghívott erre a lakomára. Volt egy kedves barátja, aki szintén hajós volt. Ő is várta a meghívást, hogy együtt mulasson barátjával, a királlyal és a többi tengerésszel. A meghívás elmaradt. Szomorúan ült otthon, hallgatta a lakoma hangjait, és arra gondolt: „a király valamiért megharagudott rám. Talán azt hiszi, nem vagyok őszinte barátja, vagy valaki rosszat mondott rólam, és azért lettem kegyvesztett.”
Mikor véget értek a lakoma napjai, a király hívatta a barátját. Így szólt hozzá: ” Mindenkit, akinek köze volt a tengerhez, vendégül láttam. A lakoma a kikötő összes polgárának szólt. Most azonban rendezek egy másik lakomát, csak és kizárólag a Te tiszteletedre.”
Ugyanígy szólt a Királyok Királya: „Minden törzs részt vett a hajlék felavatási ünnepségén. Lévi törzse azonban kedvesebb nekem, így a számukra más ünnepet rendezek. Ők és csak ők gyújtják meg a Menóra lángját most és mindörökké.”
„Midőn felteszed a mécseseket ”. Egyszer egy király így szólt a barátjához:” ma este nálad fogok vacsorázni. Készíts elő mindent, mire megérkezem, hogy minél több időt tudjunk étkezés közben egymással tölteni.” A barátja nagyon megörült, és elkészített mindent, amit csak tudott. Elővette a legszebb tányérokat, gyönyörűen feldíszítette az ünnepi asztalt és feltette rá a legszebb gyertyatartóját.
Megérkezett a király. Szolgák hada vette körül, mindegyiken ezüsttel hímzett ruha volt, maga a király aranyruhát viselt, drágakövek ékesítették a palástját, s előtte egy hatalmas arany gyertyatartóval vonult egy apród. A barát elszégyellte magát, mikor meglátta mindezt a pompát, és mindent eltakarított az asztalról, mert bármilyen gonddal is készült, bizony, az étkészlet igencsak szegényes volt a királyi pompához képest. Így szólt hozzá a király: „nem mondtam, hogy nálad vacsorázom?! Miért nem készítettél elő semmit?” Azt felelte a barátja: „Mikor láttam mindazt a pompát, mely körülvesz téged, elszégyelltem magam és letakarítottam mindent az asztalról.” „Szavamra” - felelte a király- „elhajítok mindent, amit hoztam, és csak azt fogom használni, ami a tied!”
„Küldj el férfiakat ”. Volt egy király, aki megkérte egy barátját, hogy kísérje el egy hosszú útra. A barátja nem akart elmenni, de végül a király tett egy ígéretet: „ha velem jössz, gazdagon megjutalmazlak”. Elindultak tehát. Az út hosszú és fáradságos volt, sok megpróbáltatás várt reájuk. Már majdnem célhoz értek, mikor a király barátja megbetegedett és hirtelen meghalt. A király magához hívatta a barátja fiát, és azt mondta neki: „Tettem egy ígéretet atyádnak. Ő ugyan meghalt, de az ígéret engem kötelez. A jutalmat, melyet neki szántam, te fogod megkapni.” Ezek után gazdag jutalommal elbocsátotta a fiút.
Így volt ezzel a Királyok Királya is. Felszólította Ábrahámot: „Menj el szülőföldedről ”, majd megígérte neki, hogy gazdagon megjutalmazza: „Az egész földet, melyet látsz, neked fogom adni ”. Majd így szólt Mózeshez: „Az ősatyák, kiknek ígéretet tettem halottak. Én azonban nem szegem meg a szavam. Ti fogjátok megkapni az örökségüket”.
„Amálék lakik a déli részen ”. Miért említi ezt meg a Tóra? Volt egy gyerek, aki igen engedetlenül viselkedett az apjával, míg csak az apja meg nem verte egy szíjjal. Ezek után, ha engedetlen volt, elegendő volt megemlíteni a szíjat, és máris kezes báránnyá vált. Az Exodus óta Izraelnek Amálék volt a szíj.
„Lakóit fölemésztő ország ez ”. Mikor a kémek bevonultak egy-egy városba, pestisjárvány vonult előttük. Amikor odaértek, minden helyen a város uralkodójának temetési szertartása zajlott. A kémek tehát nem láttak mást, mint gyászt, jajveszékelést és pusztulást.
Megjegyzések