A Zsidó Nyári Fesztivál története

A Zsidó Nyári Fesztivál története A Budapesti Zsidó Hitközség keretein belül a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ 1998-ban rendezte meg az első fesztivált, amelynek központi helyszíne Európa legnagyobb és egyik legcsodálatosabb zsinagógája, a Dohány utcai zsinagóga. Ez a zsinagóga nemcsak Budapest egyik nagyszerű látványossága, hanem a nagy hagyománnyal rendelkező magyar zsidóság jelképe is. A fesztivált megelőzően is volt esetenként kántorkoncert a zsinagógában, azonban a Zsidó Nyári Fesztivál tette igazi koncert helyszínné ezt a csodálatos épületet. 2006-ban nyitottuk meg a fesztivál közönsége előtt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelyet a XX. Század elejének legnevesebb bécsi építésze, Otto Wagner tervezett. A fesztiválon színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, ifjúsági és szabadtéri programokkal, kézműves és könyves kirakodó vásárral szinte valamennyi művészeti ágban képviselteti magát a zsidó kultúra. Az érdeklődők megismerhetik egy több ezer éves kultúra szokásait, ünnepeit illetve számos kiváló, nemzetközi rangú művész előadásával találkozhatnak. A rendezvénysorozatunk egyik alap pillérét jelentő klezmer zene már az első fesztiválon is kiemelt szerepet kapott. Nemzetközi Klezmer Fesztiválra invitáltuk Ausztria, Franciaország, Hollandia és természetesen Magyarország legkiválóbb klezmer együtteseit. Az új fesztivál nyitókoncertjének sztárja a világhírű izraeli kántor, Dudu Fisher volt, aki igazi show műsort csinált, amelyet a Magyar Televízió is rögzített. Az irodalmi, gasztronómiai és színházi programok sorát hagyományteremtő nemzetközi kántorkoncerttel zártuk, amely újszerűségével, igényességével átütő sikert hozott a szervezők számára is. A következő néhány évben a Zsidó Nyári Fesztivál markáns programjaival és egyre több réteghez szóló mondanivalójával Magyarország megkerülhetetlen kulturális tényezőjévé vált. Az V. Zsidó Nyári Fesztivál sztárvendége volt többek között Yorma Uotinen Finnországból és Yuval Pick Izraelből akik Ladányi Andreával és Horváth Csabával közös kortárs balett esten mutatkoztak be a fesztivál közönségének. Handel Izrael Egyiptomban című oratóriumát a Magyar Állami Operaház Kamarazenekarának közreműködésével a fiatal magyar származású német karmester, Daniel Grossman dirigálta. Az évről-évre emelkedő színvonalú fesztiválunk történetében kiemelkedő volt a VI. Zsidó Nyári Fesztivál, amelyre többek között olyan nagy művészek fogadták el meghívásunkat, mint Igor Oistrakh, Marton Éva, Rivka Golani és Tokody Ilona. A tizedik, jubileumi fesztivál több szempontból is mérföldkő volt a rendezvénysorozat történetében. A világhírű hegedűművész Pinchas Zukerman és kamarazenekara, Izrael legnépszerűbb könnyűzenei előadója, Shlomo Artzi és a ”kántorok Pavarottija”, Itzhak Meir Helfgot fémjelezte a X. Zsidó Nyári Fesztivál programjait. Minden évben figyelmet fordítunk arra, hogy a hagyományos fesztivál programok mellett újdonságokat is kínáljunk. 2009-ben például első alkalommal rendeztünk nagyszabású utcabált a Zsidónegyed szívében, a közelmúltban felújított Gozsdu udvarban, amely reprezentatív háttérként tökéletes atmoszférát biztosított a felhőtlen szórakozáshoz és egyben helyet adott egy színes könyvvásárnak is, mely a fesztivál szerves részét képezi.. Programjaink között több olyan koncert is szerepelt, amely a szefárd zenekultúra világába adott betekintést. Célunk volt, hogy ezáltal jobban megismerjék a balkáni, spanyol, indiai, bolgár és török hatások által is gazdagított zsidó zenét. 2010-ben a több mint 120 ezer magyar és külföldi érdeklődő 52 különböző program közül választhatott és a másfél hét alatt közel négyszáz közreműködő lépett színpadra a fesztiválon. Szeptember 5-én a Syma Csarnokban több ezer fiatal ünnepelte a világhírű haszid reggae és rapper sztárt Matisyahut, aki először járt Budapesten. Kiemelkedően nagy sikert aratott az izraeli Beer-Sheva Színház Piaf című előadása, valamint a Dés László életművéből összeállított koncertsorozat, amely valamennyi alkalommal teltházas közönséget vonzott. A XIV. Zsidó Nyári fesztiválon igazi különlegesség volt az Idan Raichel Project koncertje, akik első alkalommal mutatkoztak be Magyarországon és egyetlen este alatt meghódították Budapestet. A Dohány utcai zsinagógában több ezer fiatal álló ovációval ünnepelte a világzene izraeli sztárjait. A klasszikus műfajok kedvelői nagy sztárok és különleges tehetségű fiatal muzsikusok estjei közül egyaránt válogathattak. A New York-i Metropolitan Opera fúvósai mellett Miklósa Erika és David D’Or közös koncertje volt az egyik legnépszerűbb program. Forrás: http://zsidonyarifesztival.hu/a-fesztivalrol/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések