20 éves a Budapest Klezmer Band jubileumi gálakoncert sok meglepetéssel

20 éves a Budapest Klezmer Band jubileumi gálakoncert sok meglepetéssel

2010. december 14. kedd, 15:30 óra

Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
...
A Budapest Klezmer Band mindenkit szeretettel vár a 2010. december 12-én, kedden, délután 15:30 órakor kezdődő a Művészetek Palotájában megrendezendő fantasztikus hangulatú jubileumi koncertjére.

A sok meglepetést is tartogató gálakoncerten az együttes a klezmer zene igazi gyöngyszemeit, legnagyobb slágereit az egyre szélesebb közönségük kedvenceit adja elő. Az est egyik meghívott vendége Illényi Katica lesz, aki nyolc évig állt az együttes középpontjában, és hegedűjátékával, valamint énekével nyerte meg a közönséget. A másik vendég Bíró Eszter, aki hat évig volt az együttes énekese. A meghívott vendégek között van még Dunai Tamás valamint a Győri Balett társulata is különleges produkcióval készül megörvendeztetni a zenekart és a közönséget.

A zenekar alapító-vezetője Jávori Ferenc, akinél az autentikus klezmer zene ismerete veleszületett tehetség, saját ifjúkorának sokáig lappangó zenei hagyományaihoz nyúlt vissza, s ezzel egy már-már teljesen elfeledett műfajt teremtett újjá hazánkban, s ezáltal számtalan emberben rezdítse meg az ismerős, de már rég elfeledett dallamokat..

Azóta, mint a zsidó zene kiemelkedő képviselője, és a magyar kultúra elhivatott követe, zenekarával bejárta a világot. A 20 éve megalakult Budapest Klezmer Band egyik legfontosabb küldetése megkeresni a gyökereket, építkezni a hagyományokból, új értékeket teremteni, közvetíteni mások számára.

Mindenkit sok szeretettel várunk a koncertre, ünnepeljük együtt a klezmer zenét, ünnepeljünk közösen a Budapest Klezmer Band-el!

Jegyek korlátozott számban a Művészetek Palotájában a koncert napján az előadás előtt válthatók!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések