A török hadsereg felsorakozott Szíria határánál
A török hadsereg óvatosságból csapaterősítést hajtott
végre a Szíriával közös határa egy szakaszán, mert a szíriai kormányerők és a
lázadók közötti összecsapások intenzívebbé váltak az utóbbi napokban az északi
Aleppó várostól északra - közölték pénteken meg nem nevezett biztonsági
források.
Az erősítésben különleges alakulatok is részt vesznek.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök csak annyit erősített meg egy interjúban, hogy a hevesebbé váló aleppói harcok miatt elővigyázatosságból hoztak intézkedéseket, de egyelőre nincs terv arra, hogy emiatt török erők behatolnának Szíriába. Ez utóbbit azért tette hozzá, mert a török sajtó azt találgatja, hogy a hadsereg tervez-e intervenciót Szíriában egyrészt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek, másrészt a kurd harcosoknak a határtól való távoltartására. Ankara attól tart, hogy a kurdok egy autonóm körzetet akarnak létrehozni Szíriában a török határ mentén.
Megfigyelők szerint a nyugati hatalmak támogatta szíriai lázadók jelentős támadást indítottak Aleppó azon részének elfoglalásáért, amely a kormányerők kezén van.
Davutoglu azt állította az interjúban, hogy Aleppóban a kormányerők együttműködnek az IÁ-val a Nyugat által támogatott lázadók ellen.
Heves harcok voltak csütörtök este a Kilis török határvárostól 50 kilométerre lévő Azaz városban is egyfelől az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet, másfelől a szíriai al-Kaida-szárny, az an-Núszra Front fegyveresei és a nyugati hatalmak támogatta lázadók között.

MTI
Megjegyzések