Hungarikum kis káté

Ne tévessze meg a nyájas olvasót, hogy a káté a katekizmusnak a rövidítése. Én csak egy amolyan kis zsebre vágható útmutató füzetecskére gondoltam most, amit önfeledten lapozgathat, böngészhet a magyarzsidó, kabarmagyar, vagy akár egy szlovákmagyar, magyarszlovák, németmagyar… és így tovább, hogy erősítse egyrészt öntudatát a világ büszke népei tengerében, másrészt tisztába tehesse alkalmanként a meghatározó különbségeket is.

    Mindennapi problémáink szűkülő spektruma és egyre féktelenebbül megnyilvánuló közvetlen környezetünk amúgy is vészesen eltereli a figyelmet önreflexiónkról. Se időnk, se elég tudásunk nincs történelmileg elhelyezni magunkat, időnk azzal foglalkozni, hogy honnan jöttünk, hová tartunk, és egyáltalán hol is vagyunk. Mielőtt végleg közönyössé válnánk környezetünkkel, kultúránkkal és történelmünkkel szemben, és a társadalom is – mint reménytelen eset – lemondana rólunk, szembesüljünk csak a tömegek elfogadott nézőpontjával. Sőt, azonosuljunk vele. Merjünk nagyok lenni, sikeresek, szépek, okosak, mindenkik által csodált és irigyelt magyarok. Ebbeli törekvésünkben a Hungarikumok fognak minket a leghatékonyabban támogatni!

    A Hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, igen velősen  határozza meg, hogy mi is számít hungarikumnak:„A közösségi oltalom alatt álló Hungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, védett természeti érték, kiváló nemzeti termék, amit a Hungarikum Bizottság hungarikummá minősít, és ami a törvény erejénél fogva hungarikum”. No hát, hogyha már eleve alanyi jogon ezekkel a paraméterekkel azonosítanak engem is, akkor persze nincs miről beszélni. Ha történetesen még nem, akkor ez csak a nem megfelelő kommunikáción múlik, mert én egyébként, teljesen egyetértek a célkitűzéssel és azzal is, hogy erre egy külön Bizottságot állítottak fel 13 taggal, és őket választották ki arra is, hogy állítsák fel a Magyar Értéktárat. A tizenkilenc magyarországi megyében szintén felállnak a Megyei Értéktár Bizottságok, melyek a leghatékonyabban tudják támogatni a Központi Magyar Értéktár Hungarikum Bizottságának munkáját, hiszen így együtt már bizonyosan legalább 200-an vannak, nem számítva az általános technikai és irodai kiszolgáló személyzetet. Nincs is szebb a közös munkánál, a kollektív alkotásnál és a dinamikus munkahelyteremtésnél. És akkor el is érkeztünk a legkiemelkedőbb magyar teljesítményhez, – melynek eszenciáját nem is tudom, hogy lehet az Értéktárban rögzíteni és megőrizni, – a kompromisszumok nélküli, értékközpontú, bürokráciamentes problémamegoldáshoz. Ezt így kérem lefagyasztani, és az elnök úrral, illetve még egy kuratóriumi, és egy felügyelő bizottsági taggal együtt betenni az Értéktárba, mint génminta. Ott lesz már a magyar puli, pumi, a vizsla, a komondor, kuvasz és egy ridegen tartott szürkegulya, a 100 tagú cigányzenekar, és a komplett békemenet, tehát nem fognak unatkozni.  Mint vitapartner, a „legnagyobb magyarra” is számíthatnak, mivel épp a minap jelentette be sugárzó arccal a vidékfejlesztési miniszter, egyben a Hungarikum Bizottság elnöke, hogy gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka is, – mint Hungarikum, – az Értéktár vitrineibe kerül, s vele együtt szinte törvényszerűen a Nagycenk és Kiscenk közötti Széchényi hársfasor. Ugyanígy járt el a magas Bizottság a Zsolnay porcelán és kerámiával, a Gundel-örökséggel, a höveji csipkével, az Ajka kristállyal és a tárogatóval. A tárogató, hogy külhoni magyarjaim emlékezetét felfrissítsem, a fúvós hangszerek Stradivarija, egy klarinétszerű, fából készült, tulajdonképpen szaxofon. A kurucok fúvógatták igen szomorú-szépen, ha éppen nem labancot üldöztek. A miniszter úr listájának következő pontja a „magyar akác” kicsit meglepett, mert úgy tudtam, hogy az erdész és az egész agrár-szakma utálja ezt a nem őshonos, maga körül semmi mást meg nem tűrő, igen agresszívan terjeszkedő, nem értékes fájú növényt. Nyilván tévedtem, mert a tiltás és a kiirtás hírére haladéktalanul összeállt a Magyar Akácmentő Koalíció és több ankét, bezárólag bankett gyors egymásutánja azt eredményezte, hogy a Nemzeti Akác, a magyar méh méz-mezeje egyelőre haladékot kapott. Sőt, ha jól értelmezem, a nemzeti nagypolitika szertárába emelte a kormány a magyarok akácát, minek csodájára jár a világ, és most a Hungarikum-cimkével már támadhatatlan. Ugyan ki támadná viszont a Pick téliszalámit? Ezt csak azért mondom, mert a szalámi is a Nemzet Értéktárába került. Lá, milyen jó, hogy egy zsidó annakidején ezt az olasz Italikumot és talján munkásokat hozott az Alföldre. A Hungarikumok közé tartoznak viszont a magyar feltalálók is, úgy általában nagyobb jelentőséggel bíró alkotók s műveik, magyar termékek, a már említett őshonos állatok, továbbá a népművészet, a zene, a nyelv és a magyar irodalom.

    Ha már káténak neveztem e kis cikket, akkor a teljesség és a tudományosság igénye nélkül vagyok kénytelen, itt még felsorolni néhány hivatalosan is megnevezett célcsoportot, melyből folyamatosan kerülnek ki a „Hungarikum” védjeggyel büszkélkedhető nevek, tárgyak, élőlények és ideák. Tehát: magyar és magyar származású Nobel-díjasok, magyar feltalálók találmányai, magyar és magyar származású sportolók, olimpiai bajnokok és sportteljesítményeik, a sportban alkalmazott egyedi megoldások, magyar és magyar származású zeneszerzők, magyar nyelvű könyvek és más dokumentumok, zenei alkotások, kortárs dal, zene, Színház- és filmművészeti alkotások, kézművesség, kézműiparban használt egyedi megoldások, iparművészeti tárgyak, épített környezet, múzeumok, színházak, templomok, védett épületek, hidak, népi hangszerek, népi munkaeszközök, építészeti megoldások, bútorok, gyógyhatású hungarikumok… Hogy az italok, az ugye természetes, és nem az akácvirág-teára gondolok, de az ősi magyar hitvilág, a magyar hagyományok és ünnepek is bizony hungarikumok, és e minőségi jelzőt esetenként alkalmazható egyéb társadalmi vagy közéleti jelenségekre is.

    A magyar neológ zsidóságot, illetve annak vezetőinek szellemiségét nevezte pár napja „eltűnő, megszünő Hungarikumnak” egy másik zsidó hitközösség vezetője, kinek szervezete egy már rég eltűnt Hungarikum, a „status quo ante” zsidó közösség nevét vette magára, hogy történelmi legitimációt szerezhessen magának 150 évre visszamenőleg, természetesen a Hungarikum-védjeggyel. Ez a kis zsidó csetepaté irányította a figyelmemet a Hungarikumban rejlő vészterhes Judaikumra. Hiszen a Hungarikumok hosszú sorában a sokácok busójárása ugyanúgy benne van, mint a magyarországi németek hagyományos borkultúrája és Bartók Román táncai, a magyar-szlovák Bobula János rendkívül gazdag építészeti tevékenysége Budapesten, a zsidóság azonban – ahogy manapság más összefüggésben aposztrofálni szokták – kiugró módon túlreprezentált e Érdemesek Társaságában.

    Pár nevet kiragadnék, csak úgy találomra a többszázból, a Vészkorszak bűntényeit elmaszatoló emlékművek árnyékában… Aschner Lipót, Újpest felvirágoztatója a Tungsram tulajdonos igazgatója – Dachau. Richter Gedeon, a magyar gyógyszeripar megalapítója, feltaláló – Dunába lőtték. Goldberger Leó, a magyar textilipar óriása – Mauthausen. Rejtő Jenő, író – MUSZ, fagyhalál. Szerb Antalt, szépíró – agyonverték. Molnár Ferenc, író – még sikeresen elmenekült, emigrált. Radnóti Miklós, költő – halálmenet, agyonlőtték. Farkas István, kora legígéretesebb magyar festőművésze – Auschwitz. Komor Marcel, a magyar szecesszió egyik legjelentősebb építésze – agyonlőtték. Petschauer Attila, többszörös Olimpiai és Európa-bajnok vívó – MUSZ, halálra-kínzás.

    Ne feledjük, ez is Hungarikum!

   Surányi András