Mítosz lehet a maszadai zsidók önfeláldozása

Kanonizált nemzeti mítosz - állítják izraeli kutatók a Maszada-erőd ostromakor kollektív Nagy Heródes (i.e. 73-i.e. 4) eredetileg téli pihenőhelynek építtette meg a maszadai erődöt, ugyanakkor arra is gondolt, hogy az építmény biztonságot nyújtson egy esetleges zsidó felkelés, vagy római támadás ellen. Az egyetlen hatalmas, 200-300 méter magas, 550 méter hosszú és 300 méter széles sziklára épült erőd luxuspalotákkal, barakkokkal, raktárokkal, fürdőkkel és - mivel saját vízforrással nem rendelkezett - ciszternákkal büszkélkedett; az erőd a tengerszinttől 60 méteres magasságban (a Holt-tengertől számítva 400 méterre) helyezkedett el.

Mikor i.sz. 66-ban a zsidók fellázadtak a római uralom ellen, Heródes már hét évtizede halott volt. A második templom lerombolását követően Maszadába menekült, Eleázár ben Jáir vezette maroknyi zsidó felkelőcsoport azért választotta az erődöt a rómaiakkal szembeni ellenállás bástyájának, mert megközelíthetetlen helyen épült. Nagyjából 960 zsidó: férfiak, nők és gyermekek vették be magukat az erődbe, miközben a nyolc-kilencezer római legionárius (a Legio X. Fretensis), mintegy száz zsidó rabszolgával az oldalukon, hozzáfogott Maszada ostromához.

A rómaiak egy, a zsidó rabszolgák által épített gigantikus rámpán közelítették meg a bevehetetlennek tartott hegyi erődöt. A levegő vészesen fogyott a felkelők körül: 73. április 15-én Eleázár ben Jáir maga köré gyűjtötte embereit, majd közölte: jobb, ha a biztos halált választják, minthogy a rómaiak kezére – és rabláncra – kerüljenek. Sorsot húztak, a férfiak megölték feleségeiket és gyermekeiket, majd egymással is végeztek. Josephus Flavius zsidó történetíró két nő és három gyermek túlélő elbeszélésére hagyatkozva írta meg a felkelők hihetetlen történetét.

Miután 1948-ban kikiáltották a zsidó államot, Maszada új értelmet nyert: a hősiesség és az önfeláldozás szinonimája, a zsidó hazaszeretet megnyilvánulásának emblematikus helye lett. Besorozott zsidó fiatalok vonultak ki a sivatagi erődhöz, hogy aztán hűségesküjükbe foglalják az erőd nevét: „Maszada nem esik el újra”.

Egyes kutatók szerint csupán egyetlen baj van a Maszada köré épülő mítosszal: vagy eltúlzott, vagy meg sem történt a Josephus Flavius által leírt esemény. Guy Stiebel, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze szerint a mítoszteremtés a fiatal nemzetek és társadalmak körében általános jelenség. „Izraelben nagyon feketén-fehéren látnak az emberek, de Maszada körül én csak szürkét látok” – fogalmazott a szakember.

„A baloldal számára Maszada a nacionalizmusban rejlő destruktív erőt testesíti meg, a jobboldal pedig a védőket nemzeti hősként láttatja. Számomra mindegyik nézőpont sántít” – vallja Stiebel, aki bár nem tagadja, hogy a zsidó felkelők öngyilkosok lettek, de szerinte az nem szimbolikus aktus volt, csupán helyénvaló cselekedet – legalábbis a korban, mivel akkoriban teljesen máshogy gondolkodtak az emberek. „A mítosz megteremtődött, minden hozzávaló ott volt” – summázta a régész.

Yadin Roman, a Jerec című magazin szerkesztője szerint több régész is alternatív elmélettel állt elő a Maszadánál történtek magyarázatára, azonban bizonyítékok hiányában rendre visszatérnek az öngyilkosság-elmélethez. Úgy véli, hogy Maszada mítosszá vált, ahol bátor zsidók néztek farkasszemet a római legionáriusokkal. Szerinte egy olyan országban, ahol még élénken élnek az 1961-es Eichmann-per revelációszerű felismerései, ez egyfajta ellenszer volt az embereknek. „Néhányan azonban elkezdték megkérdőjelezni a felkelők érdemeit – harcolsz az ellenféllel és öngyilkosságot követsz el? Ez lenne a Maszada-kompexus, a modell Izrael számára?” – kérdezte sokat sejtetően Roman

Forrás: http://www.mult-kor.hu