150 éves a DOHÁNY UTCAI ZSINAGÓGA
2009. szeptember 6 - án vasárnap napra pontosan 150 év elteltével, ünnepi körülmények között avatták újra Európa legnagyobb működő zsinagógáját. Az A 150 éves ünnepségre este 18 órakor került sor. Ennek alkalmából többek között Dr Frölich Róbert főrabbi mondott beszédet:
Hállölu kél bökodsaj,
Dicsőítsétek I.tent szentélyében.
A 150. Zsoltár első szavai ezek, másfélszáz zsoltár konklúziója, melyet másfél évszázad summázataként idézzünk fel. E magasba törő, ugyanakkor a szív alázatosságát mesterien megjelenítő hajlék létének 150 esztendeje értelme és célja I.ten dicsőítése, a szentség közvetítése a benne fohászkodók felé. A 150-es szám héber megfelelője két betű: kuf és nun. Összeolvasva annyit tesz: kén, fészek.
A templomépítés prófétái létrehozták a neológ zsidóság szellemi, meleg fészkét, ahonnan, mint anyamadár fiókáival, úgy cselekedett a hit és az i.tenszolgálat a hívekkel. Ki áhítatos szívvel lépett s lép be ide, átöleli a szeretet áldása, lelkét beragyogja a békesség.
S ahogy az anyamadár táplálja fiókáit, úgy táplált és táplál bennünket e templom. Minden korban és minden időben, Mi seajszkim bocorché cibur beemúnó, rabbik és kántorok, gábek és bálbószok fáradhatatlanul gyakorolták szent küldetésüket, hogy a Dohány-templom hívei jóllakott lélekkel, megelégedett szívvel térjenek meg otthonaikba.
Lödajr vodajr, idézzünk fel képeket nemzedékről nemzedékre a zsinagóga három emberöltőt felölelő múltjából.
Nagy korszak kezdetét jelentette a zsinagóga megnyitása: a magyarországi zsidóság emancipációja felé vezető út első lépése volt e pillanat, s a későbbi teljes jogegyenlőség addig soha nem látott fellendülést hozott magával. Ludwig Förster kőbe faragott álma a magyarországi zsidóság szimbólumává lett. A templomnak alapot adó telek bérlemény volt, a pesti hitközség erején felül áldozott e falak építésére, a padokat már a kapuk megnyitása előtt örökülésbe adták, csak azért, hogy zsidó nemzedékek sora érezhesse I.ten közelségét és hallhassa szívében az Ö.való szelíd válaszait. Kiváló, tudós rabbik foglalták el itt, a Feszl Frigyes frigyszekrénye mellett álló széküket: Kohn Sámuel, ki tagja volt a Rabbiképző Intézet felállítására alakult bizottságnak, s szónoklattant tanított az Intézetben; Fischer Gyula, a görög zsidó irodalom avatott ismerője és fordítója volt; Hevesi Simon, a pesti hitközség vezető főrabbija, az OMIKE megalapítója, a lángoló szavú szónok, Katona József, ki élete utolsó percéig, a zsinagóga fennállásának 100. évfordulójáig híven szolgált e templomban. Olyan kántorok szolgálták I.tent és a híveket, mint Lazarus Adolf, Quartin Zanvel vagy a már életében legendás Ábrahámssohn Manó. E kántorokat Gotthard Wöhler, Bahnert József, Lisznyay Szabó Gábor orgonajátéka segítette a kántorművészet csúcsaira emelkedni. Mily felemelő látvány lehetett, mikor az ornátus méltóságát viselő rabbi és kántor mögött felsorakoztak a zsakettes, cilinderes elöljárók a nyitott frigyszekrény előtt!
150 esztendő nagyjait köszöntötte e templom: itt nőtt fel Herzl Tivadar, a modernkori zsidó állam eszméjének látnoka, e falak között szólaltatta meg az orgonát Liszt Ferenc és Saint-Saëns, a nagy francia zeneszerző. Innen búcsúzott a honi zsidóság Kossuth Lajostól és Széchenyi Istvántól.
A sötétség uralkodása alatt, mikor fekete fellegek lepték el a zsidóság feje fölött az eget, e templom fáklyaként állt az éjben. Fénye, sugarai vezettek és vigasztaltak, s mikor nem hivatását töltötte be, akkor a magyar Izrael betegeit fogadta átkaroló falai közé. Azoknak, kik zsidóságuk, hitük miatt életüket vesztették a közelében, árnyas kertjében adott örök pihenőhelyet. A templom megtartó erejét híven mutatta 1945 Rajs Hásónója. A meggyötört, kivérzett pesti zsidók merítve a falak szelleméből, zsúfolásig töltötték meg a templomot!
Néhány esztendővel később, akkor, mikor nem volt könnyű zsidóként élni e hazában, a hívek meghálálták a templom gondoskodó szeretetét. Megérezvén, hogy ész láászajsz láSém, ideje cselekedni az Ö.valóért, visszatértek a kihűlni szánt fészekbe, hitük, akaratuk, zsidóságukhoz való ragaszkodásuk melege táplálta a templom ragyogó mécseseit, a zsidó szív izzása tartotta életben az e falakból áradó szellemiséget. Nem engedték, hogy I.ten e magasztos hajléka a múlt mementójává legyen, éltek, élni akartak és életben tartották a templomot és közösségét.
Ma, újra régi fényében ragyog a templom. Újjáálmodói és ékesítői beírták nevüket a magyar zsidó történelem lapjaira, mint egykor Salamon, pompás hajlékot emeltek I.tennek. A kapu feletti felirat: vöószu li mikdos, vösochánti böszajchom, emeljetek Nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam, további másfél évszázad múltán is hirdeti e hely fenségét, szellemét, ideálját.
Zsidóként élni, embernek megmaradni, ez a templom hagyománya és üzenete. Imáinkkal, himnuszainkkal, évezredes történelmünkkel mindig ezt tanultuk és tanítottuk, hittük és vallottuk, hogy a törvény megtartása, szívünk tábláiba vésése tiszta és erkölcsös emberekké tesz bennünket. Ma is ez életünk vezérlő eszméje: méltónak maradni mindazokhoz, kik e templomban tárták ki szívüket, kik egyetlen percre sem inogtak meg. A fészek, melyet eleink a jövőnek építettek, ma is oltalmazó otthont nyújt zsidó fiainak és leányainak. Őseink fája most hoz gyümölcsöt, s a mi általuk reánk hagyományozott kötelességünk, hogy éc chájjim, élő, erős fának őrizzük meg eme fenséges épületet s a mindenkori kóhol kajdes, benne fohászkodó szent gyülekezetet.
Mikor két hét múlva újra köszöntjük ünnepeinket, mikor felhangzanak a templomban az Unöszáne Tajkef lélekébresztő kürtjének melódiái, mikor még az égi seregek is megrettennek, felvonul lelki szemeink előtt a múlt és a jövő. Úgy érezzük majd, hogy velünk együtt fohászkodik sok ezer, régen eltávozott lélek, hogy mellettünk állnak és bátorítóan mosolyognak majd reánk atyáink és nagyatyáink, s ezen érzés ad majd megerősített hitet. Hitet, hogy miként az eltelt évtizedekben, úgy a messzi jövendőben is mindig lesznek ajkukat e templomban fohászra nyitó zsidók, hogy a mi szellemünk folytatása lesz a majdani jelen, hogy életünk, miként tóba hajított kavics, hullámot vet az idő parttalan óceánjában, s e hullámok soha nem csitulnak el. Nemzedékek hosszú során át vezetett az út a mai napig, de vöchajl mááminim, valamennyien hisszük és bízzuk, hogy miként eddig, úgy a továbbiakban is I.ten kegyelme és oltalmazó gondviselése utódainknak is boldog, békés perceket ad majd e falak között.
.JPG)
.JPG)
.JPG)
A fotókat Surányi András készítette
Hállölu kél bökodsaj,
Dicsőítsétek I.tent szentélyében.
A 150. Zsoltár első szavai ezek, másfélszáz zsoltár konklúziója, melyet másfél évszázad summázataként idézzünk fel. E magasba törő, ugyanakkor a szív alázatosságát mesterien megjelenítő hajlék létének 150 esztendeje értelme és célja I.ten dicsőítése, a szentség közvetítése a benne fohászkodók felé. A 150-es szám héber megfelelője két betű: kuf és nun. Összeolvasva annyit tesz: kén, fészek.
A templomépítés prófétái létrehozták a neológ zsidóság szellemi, meleg fészkét, ahonnan, mint anyamadár fiókáival, úgy cselekedett a hit és az i.tenszolgálat a hívekkel. Ki áhítatos szívvel lépett s lép be ide, átöleli a szeretet áldása, lelkét beragyogja a békesség.
S ahogy az anyamadár táplálja fiókáit, úgy táplált és táplál bennünket e templom. Minden korban és minden időben, Mi seajszkim bocorché cibur beemúnó, rabbik és kántorok, gábek és bálbószok fáradhatatlanul gyakorolták szent küldetésüket, hogy a Dohány-templom hívei jóllakott lélekkel, megelégedett szívvel térjenek meg otthonaikba.
Lödajr vodajr, idézzünk fel képeket nemzedékről nemzedékre a zsinagóga három emberöltőt felölelő múltjából.
Nagy korszak kezdetét jelentette a zsinagóga megnyitása: a magyarországi zsidóság emancipációja felé vezető út első lépése volt e pillanat, s a későbbi teljes jogegyenlőség addig soha nem látott fellendülést hozott magával. Ludwig Förster kőbe faragott álma a magyarországi zsidóság szimbólumává lett. A templomnak alapot adó telek bérlemény volt, a pesti hitközség erején felül áldozott e falak építésére, a padokat már a kapuk megnyitása előtt örökülésbe adták, csak azért, hogy zsidó nemzedékek sora érezhesse I.ten közelségét és hallhassa szívében az Ö.való szelíd válaszait. Kiváló, tudós rabbik foglalták el itt, a Feszl Frigyes frigyszekrénye mellett álló széküket: Kohn Sámuel, ki tagja volt a Rabbiképző Intézet felállítására alakult bizottságnak, s szónoklattant tanított az Intézetben; Fischer Gyula, a görög zsidó irodalom avatott ismerője és fordítója volt; Hevesi Simon, a pesti hitközség vezető főrabbija, az OMIKE megalapítója, a lángoló szavú szónok, Katona József, ki élete utolsó percéig, a zsinagóga fennállásának 100. évfordulójáig híven szolgált e templomban. Olyan kántorok szolgálták I.tent és a híveket, mint Lazarus Adolf, Quartin Zanvel vagy a már életében legendás Ábrahámssohn Manó. E kántorokat Gotthard Wöhler, Bahnert József, Lisznyay Szabó Gábor orgonajátéka segítette a kántorművészet csúcsaira emelkedni. Mily felemelő látvány lehetett, mikor az ornátus méltóságát viselő rabbi és kántor mögött felsorakoztak a zsakettes, cilinderes elöljárók a nyitott frigyszekrény előtt!
150 esztendő nagyjait köszöntötte e templom: itt nőtt fel Herzl Tivadar, a modernkori zsidó állam eszméjének látnoka, e falak között szólaltatta meg az orgonát Liszt Ferenc és Saint-Saëns, a nagy francia zeneszerző. Innen búcsúzott a honi zsidóság Kossuth Lajostól és Széchenyi Istvántól.
A sötétség uralkodása alatt, mikor fekete fellegek lepték el a zsidóság feje fölött az eget, e templom fáklyaként állt az éjben. Fénye, sugarai vezettek és vigasztaltak, s mikor nem hivatását töltötte be, akkor a magyar Izrael betegeit fogadta átkaroló falai közé. Azoknak, kik zsidóságuk, hitük miatt életüket vesztették a közelében, árnyas kertjében adott örök pihenőhelyet. A templom megtartó erejét híven mutatta 1945 Rajs Hásónója. A meggyötört, kivérzett pesti zsidók merítve a falak szelleméből, zsúfolásig töltötték meg a templomot!
Néhány esztendővel később, akkor, mikor nem volt könnyű zsidóként élni e hazában, a hívek meghálálták a templom gondoskodó szeretetét. Megérezvén, hogy ész láászajsz láSém, ideje cselekedni az Ö.valóért, visszatértek a kihűlni szánt fészekbe, hitük, akaratuk, zsidóságukhoz való ragaszkodásuk melege táplálta a templom ragyogó mécseseit, a zsidó szív izzása tartotta életben az e falakból áradó szellemiséget. Nem engedték, hogy I.ten e magasztos hajléka a múlt mementójává legyen, éltek, élni akartak és életben tartották a templomot és közösségét.
Ma, újra régi fényében ragyog a templom. Újjáálmodói és ékesítői beírták nevüket a magyar zsidó történelem lapjaira, mint egykor Salamon, pompás hajlékot emeltek I.tennek. A kapu feletti felirat: vöószu li mikdos, vösochánti böszajchom, emeljetek Nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam, további másfél évszázad múltán is hirdeti e hely fenségét, szellemét, ideálját.
Zsidóként élni, embernek megmaradni, ez a templom hagyománya és üzenete. Imáinkkal, himnuszainkkal, évezredes történelmünkkel mindig ezt tanultuk és tanítottuk, hittük és vallottuk, hogy a törvény megtartása, szívünk tábláiba vésése tiszta és erkölcsös emberekké tesz bennünket. Ma is ez életünk vezérlő eszméje: méltónak maradni mindazokhoz, kik e templomban tárták ki szívüket, kik egyetlen percre sem inogtak meg. A fészek, melyet eleink a jövőnek építettek, ma is oltalmazó otthont nyújt zsidó fiainak és leányainak. Őseink fája most hoz gyümölcsöt, s a mi általuk reánk hagyományozott kötelességünk, hogy éc chájjim, élő, erős fának őrizzük meg eme fenséges épületet s a mindenkori kóhol kajdes, benne fohászkodó szent gyülekezetet.
Mikor két hét múlva újra köszöntjük ünnepeinket, mikor felhangzanak a templomban az Unöszáne Tajkef lélekébresztő kürtjének melódiái, mikor még az égi seregek is megrettennek, felvonul lelki szemeink előtt a múlt és a jövő. Úgy érezzük majd, hogy velünk együtt fohászkodik sok ezer, régen eltávozott lélek, hogy mellettünk állnak és bátorítóan mosolyognak majd reánk atyáink és nagyatyáink, s ezen érzés ad majd megerősített hitet. Hitet, hogy miként az eltelt évtizedekben, úgy a messzi jövendőben is mindig lesznek ajkukat e templomban fohászra nyitó zsidók, hogy a mi szellemünk folytatása lesz a majdani jelen, hogy életünk, miként tóba hajított kavics, hullámot vet az idő parttalan óceánjában, s e hullámok soha nem csitulnak el. Nemzedékek hosszú során át vezetett az út a mai napig, de vöchajl mááminim, valamennyien hisszük és bízzuk, hogy miként eddig, úgy a továbbiakban is I.ten kegyelme és oltalmazó gondviselése utódainknak is boldog, békés perceket ad majd e falak között.
.JPG)
.JPG)
.JPG)
A fotókat Surányi András készítette
Megjegyzések